Miközben minél kisebb apparátussal próbálják megállapítani, hogy az ICE ügynöke törvényesen lőtte-e le Renee Nicole Good, a minisztérium a házastársára szállna rá nagy erők bevetésével.
Hőse egy irodai rabszolga volt, mivel ő maga is 16 éven át volt céges rabszolga, majd középvezető. Aztán elárulta, hogy mit gondol a feketékről, és mindennek vége lett. Amikor a csúcson volt, 2000 lapban egyszerre jelentek meg Dilbert munkahelyi kalandjai.
Külső beavatkozásra utalt és a demonstrációk folytatását kérte az amerikai elnök.
Jogvédők szerint a hivatalosan elismert 2000-nél is több a halott, és 10 ezer feletti a letartóztatottak száma.
A téma a Trump fejében élő invázió.
Claudia Sheinbaum visszautasította Trumpnak azt a felvetését, hogy az USA hadműveletet hajtana végre Mexikóban a drogkartellek ellen.
Közben az Egyesült Államok felszólította a Venezuelában élő állampolgárait, hogy azonnal hagyják el az országot.
Izrael pedig a legmagasabb készültségben van az USA esetleges iráni beavatkozása miatt.
Ez is megtorlás volt a decemberi támadásáért, amiben két amerikai szárazföldi katona és egy civil tolmács halt meg.
A 43 éves Jonathan Rosst egy tavalyi letartóztatás során egy autó közel száz méteren keresztül vonszolta maga után.
Tim Walz demokrata kormányzó szerint a Trump-kormányzat nem lesz képes elfogulatlan vizsgálatot lefolytatni, míg J.D. Vance alelnök úgy véli, az ügy egyértelműen szövetségi hatáskörbe tartozik.
Miért került Szentendrén óriásplakátra Vitályos Eszter? Mit nyert Magyarország Trump visszatérésével? Mi változott a venezuelaiak szuverenitásának elismerését illetően? Sikerült-e a gazdasági repülőrajt? Ezeket kérdeztük a Kormányinfón.
Az eset körülményei vitatottak, a kormányzat szerint a nő megpróbálta elgázolni az idegenrendészet embereit. A város demokrata polgármestere ezt az eseményt rögzítő videók alapján baromságnak nevezte.
A Venezuelához köthető, orosz felségjelzés alatt hajózó tankert két hete üldözték, mert megsértette az amerikai szankciókat, és iráni olajat szállított.
Diosdado Cabello az egyik olyan vezető volt, aki kínzásokat és gyilkosságokat rendelhetett meg. Most egyszerre fenyegetik és tárgyalnak vele Trumpék, mert tartanak attól, hogy káoszt kavarhatna.