Minden jel arra utal, hogy a nyugati országok és Kína között dúló kereskedelmi háború csak rosszabb lesz a jövőben. Amerika egyre több területen szabályozza a kínai importot, miközben Kína exportfüggősége változatlan. Ez egyre erősödő exportnyomást jelent majd Európára nézve, ahol a kínai behozatalt eddig kevésbé korlátozták. Európa ráadásul harapófogóban van: az olcsó kínai import a megmaradt európai ipari kapacitást fenyegeti, saját ipartámogatási stratégiát csak korlátozottan alkalmazhat, és egyelőre a kínai piacot sem tudja mással helyettesíteni.

Amerikai leválás, kínai exportkényszer

A múlt héten bejelentett, kínai importot korlátozó amerikai vámcsomag csak a legújabb felvonása az Egyesült Államok azon stratégiai céljának, hogy az amerikai gazdaság kulcsterületeken leváljon Kínáról.

Ez fájdalmasan érinti a kínai gazdaságot, amely az ország gazdasági stratégiája és a szokásosnál is gyengébb belföldi fogyasztás miatt folyamatos exportkényszerben van. Ráadásul a kínai gazdaság termelését kevéssé a nemzetközi kereslet és kínálat, mint inkább a kínai állami ösztönzők határozzák meg. Ebből következően az amerikai piac elvesztése nem jár majd együtt a termelés radikális csökkentésével. Ha viszont a fix megtermelt mennyiség egyre kevesebb ország piacán értékesíthető, egyre nagyobb kínai ár- és politikai nyomás várható ott, ahova a kínai áruk még bejuthatnak.

Nehéz helyzetben Európa

Európa két okból is nehezebben tud erre reagálni, mint Amerika: egyrészt nem képes olyan aktív ipartámogatási csomagok finanszírozására, mint az Egyesült Államok (például az Inflation Reduction Act vagy a Chips Act). Ennek híján csak passzív eszközökkel, főként az importvámokkal tud védekezni a kínai exportnyomás ellen.

A második probléma ugyanakkor az importvámok alkalmazását is megnehezíti: Európa számára számos területen megkerülhetetlen a kínai import, visszafelé azonban ez egyre kevésbé igaz. Jó példa Európa romló pozícióira két hagyományosan európai dominanciájú iparág , a vegyipar és az autóipar. Bár a világ vezető cégeinek többsége ezekben még európai, gyártókapacitásaik egy nagy része már régóta Kínában van. Persze nem arról van szó, hogy a kínai ipar egy az egyben lehagyta volna az európait, de mindenképpen valódi, potens versenytársat jelent globális szinten.

Közben Európa egy sor stratégiai területen függ a kínai importtól, így például az akkumulátortechnológiában vagy a megújuló energiához kapcsolódó eszközökben. Emiatt igazi róka-fogta-csuka helyzet alakult ki. Európának jó lenne korlátoznia kínai termékek beáramlását, mint ahogy ezt most a szélerőmű-gyártókkal készül megtenni, azonban a kínai kereskedelmi megtorlás más iparágakban hasonló vagy még fájdalmasabb károkat okozhat.

Európa tehát akkor is bajban van, ha fellép a kínai import ellen, és akkor is, ha nem tesz ellene semmit.

A probléma ideális feloldása az lenne, ha megmaradt ipari kapacitásai előbb jutnának további piacokhoz nyugati országokban, minthogy a kínai import korlátozása és az ebből következő kínai ellenlépések felszámolnák Kínába irányuló exportját.

Vannak arra utaló jelek, hogy a nyugati koordináció fontosságát az Egyesült Államok is felismerte. Ugyanakkor egyrészt nem valószínű, hogy ez egyhamar megoldást hoz majd Európa problémáira, másrészt egy lehetséges Trump-elnökséggel az amerikai együttműködési szándék is meggyengülhet.

Hasonló tartalmakért kövesd a Mehr Licht Facebook oldalát!