A kelet-közép-európai régióval együtt akár Magyarország is a friendshoring, azaz a nyugati gyártókapacitások hazatelepítésének nyertesei közt lehetne. Orbán Viktor keletre tett gesztusai és a papíron szövetséges EU-val és Egyesült Államokkal fennálló vitái azonban komolyan kockára teszik mindezt: Magyarország jelentősen gyengítheti a nyugati tőkevonzó képességét és a tőkebevonáshoz szükséges EU-támogatásokat. A nyugati kapcsolatok leépítésével végül valóban nem maradhat más, mint a további keleti nyitás annak minden következményével.

Baráti országok előnyben

Az élesedő amerikai-kínai ellentét, a CoVid-járvány és az ukrán háború hatására egyre több nyugati cég dönt úgy, hogy gyártókapacitásait Kína helyett inkább „baráti” országokba telepíti, ahol a gazdasági szankciók vagy egy háború elől nagyobb biztonságban tudhatják ezeket (az IMF vonatkozó elemzéséről itt és itt írtunk).

A baráti országoktól viszont az is elvárás, hogy csak egy kapura játsszanak: a nyugati szövetség tagjai nem lehetnek Kína vagy Oroszország politikai partnerei és nem függhetnek túlságosan tőlük gazdaságilag sem. A változás gyorsaságát mutatja, hogy a néhány évvel ezelőttig fennálló orosz gázfüggőség Európában vagy egy nyíltan Kína-barát német külpolitika ma már nehezen elképzelhető.

Kelet-Közép-Európa ideális célrégió lehetne a gyártókapacitások visszatelepítésére: relatíve olcsó munkaerőt, jó infrastruktúrát kínál, miközben országai az EU és a NATO tagjai. Lengyelország és Csehország megbízható szövetségesi külpolitikája ebből a szempontból különösen jó reklám a régiónak.

Kínai, magyar két jó barát

Orbán Viktor a régióból egyedül ismét másik utat választott. Miközben a tőkebefektetések már évek óta a világgazdaság kettészakadását mutatják, ő nemcsak gesztusokat tesz a másik tábor, Kína és Oroszország felé, hanem bele is száll a papíron szövetséges EU és Egyesült Államok párosába. Szinte minden napra jut egy új hír a kínai vagy orosz politikai-gazdasági együttműködésről: nemrég újabb kínai beruházásokról folyt tárgyalás, zajlik Debrecenben a kínai akkumulátorgyár építése, Paks II továbbra is orosz szerepvállalással épülne, Szijjártó Péter pedig szinte hazajár Moszkvába az ukrán háború kitörése óta. Eközben az EU-val szembeni kormányzati retorika változatlan, az Egyesült Államokat pedig egyenesen ellenfélnek nevezte Orbán.

Mindez pedig kétféleképp is visszaüthet: egyrészt eljöhet egy pont, amelytől kezdve a nyugati cégek túl kockázatos befektetési helyszínnek ítélhetik Magyarországot. Erre már most is akadnak vészjósló jelek: a Spiegel nemrég megjelent cikke olyan német cégek elüldözéséről ír, amelyekre Orbán Viktor és köre vetettek szemet. Hasonlóképp az amerikai szankciók bejelentése sem olyan hír, amelyre elégedetten csettintene bármilyen nyugati vállalat. Másrészt az EU-val folytatott állandó viták hosszú távon is veszélybe sodorhatják azokat a pénzügyi támogatásokat, amelyek épp a tőkevonzáshoz szükséges infrastruktúra fejlesztéséhez kellenének.

Így aztán Orbán Viktor nagy ellensúlyozási kísérlete akár sikerülhet is. A csökkenő nyugati befektetői érdeklődés és kevesebb EU-s támogatás miatt azonban nem önként, hanem kényszerűségből kell tárt karokkal fogadni a kínai és orosz befektetéseket azok minden következményével együtt. A mélyebb elköteleződés pedig még tovább távolíthatja Magyarországot a nyugati szövetségtől egy olyan gazdasági átrendeződés idején, amikor az ország kifejezetten kívánatos befektetési célpont lehetne a nyugati cégek számára is.

Hasonló tartalmakért kövesd Facebook oldalunkat!