Olaszország a héten bekeményített a Pirelli gumigyár kínai tulajdonosával szemben: a kormány megfosztja a cégből jelenleg 37%-ot tulajdonló Sinochem-et attól, hogy beleszóljon az olyan kulcskérdésekbe a cégnél, mint hogy ki legyen a vállalat vezérigazgatója, vagy mely cégeket vásárolják föl és adják el. Ez egy látványos, de korántsem egyedülálló lépés Európa gazdasági szuverenitásának megerősítése és a tőke szabad áramlásának korlátozása felé.

Biztonság vs. a tőke szabad áramlása

Ursula von der Leyen nemrég úgy fogalmazott, hogy az EU-nak nem leválnia kell Kínáról (decoupling), hanem csökkentenie a kitettségét a kulcsterületeken, ezzel redulkáva a kockázatokat (de-risking). Ennek jegyében az EU kijött új gazdaságbiztonsági stratégiájával, ami ki is jelöli az ehhez vezető utat. Olyan eszközöket akar bevetni az EU, amelyekkel hatékonyan csökkenthető Kína gazdasági befolyása a térségben. Ez egyébként keresztülhúzhatja Magyarország jelenlegi gazdaságpolitikai törekvéseit is.

Az EU célja, hogy csökkentse tagállamai kitettségét az ellátási láncok sérülékenységére, a kritikus infrastruktúra támadhatóságára, a technológialopásra, valamint arra, hogy ezeket a gazdasági függőségeket más országok fegyverként használják Európa ellen.

Az új startégiából eltűnt a neoliberális, a profit maximalizálását és a tőke szabad áramlását központba állító világkép, helyette a biztonság és az ellenállóképesség szavakkal van tele a dokumentum. Ahhoz kétség sem fér, hogy ez bizony drágább lesz, mint amit a globális értékláncokra kiszervezett, sérülékeny, ámde nagyon hatékony globalizáció lehetővé tett az elmúlt évtizedekben.

A védekezésben az EU a legfontosabb eszköze az Európába bejövő külföldi beruházások átvilágítása és az Európából kifelé (értsd: Kínába) irányuló beruházások vizsgálata lesz. De emellett támaszkodni akar egyéb országokra (értsd: nem Kínára), hogy diverzifikálja a kritikus nyersanyagok beszerzési forrásait (lásd korábbi posztunkat a ritka és kritikus nyersanyagok koncentráltságáról), és védeni akarja az EU-ban kutatott és fejlesztett technológiákat attól, hogy más országok lenyúlják.

A franciák odapirítanának, a németek óvatosak

Az egységes fellépést gyengíti, hogy az EU irányításában kulcsfontosságú franciák és németek érdekei nem egy irányba mutatnak. A francia ipar számára Kína kevésbé fontos exportpiac, mint a németeknek.

A franciák újabban a kínai elektromos autógyártókkal szemben követelnek erősebb EU-s fellépést. Ebben a posztunkban megmutattuk, hogy a kínai elektromos autó gyártás elképesztő ütemben tör előre, veszélyeztetve az európai autóipar jövőjét is.

Azonban a német cégek Kínában levő gyártóegységei és a kínai piactól függő helyzetükből akkor is nehéz kijönni, ha a hosszú távú stratégiai érdekeik ezt kívánnák. A német cégek helyzetének bonyolultságát mutatja az a hír, hogy a Siemens bár próbál diverzifikálni és a Kínába irányuló beruházásainak egy részét Szingapúrba telepíti inkább, de nem mondhat le további kínai gyártókapacitás-bővítésről sem. A nagyságrend pedig beszédes: 2 milliárd eurós beruházásnak csak a tizede megy Szingapúrba, a többit Kínában költik el.

A magyar kormánynak kellemetlen lehet, pedig óriási lehetőség

A magyar kormány eközben a mi szempontunkból közel zéró hozzáadott értékű akkugyárak idehordására fókuszál, egyre több kínai működőtőkét csábítva az országba, rövidlátó módon szembeúszva a nyugati fősodorral. Az új EU-s gazdaságbiztonsági stratégia pont az ilyen külföldi térnyerések felülvizsgálatára adhatna lehetőséget.

Ehelyett Magyarország is nyertese lehetne a nearshoringnak, azaz a korábban kiszervezett gyártókapacitások Európába való visszatelepítésének. Ehhez azonban a keleti nyitás helyett az EU-val való kapcsolat helyrehozására kellene koncentrálni.

Kövess minket Facebookon is!