A gázai konfliktus kezelését az Egyesült Államoktól várja a világ. Ez nem meglepő: lehet, hogy Amerika ma gyengébb, mint 25 éve, de továbbra sincs alternatívája. Oroszország, Kína és az EU sem tud vagy akar olyan bonyolult nemzetközi problémákat megoldani, amelyek diplomáciai, gazdasági és katonai erőt együtt igényelnek. Mindezek tükrében még furcsább a magyar külpolitika ádáz Amerika-ellenessége.

Mondd, te kit választanál?

A teljes tévedésnek bizonyuló afganisztáni és iraki háborúk, a 2008-as pénzügyi válság, vagy Trump elnöksége sokat tettek azért, hogy Amerika globális tekintélye jelentősen megromoljon az elmúlt 20 évben. Amerika közel-keleti megítélésén az Iránnal folytatott konfliktus vagy Jeruzsálem Izrael fővárosaként történő elismerése sem segített.

Mégis, amikor ma ismét háború szélére sodródik a Közel-Kelet egy jelentős része, nem sokan gondolják, hogy Amerika helyett esetleg Vlagyimir Putyin, Hszi Csin-ping vagy Ursula von der Leyen tudnák tárgyalóasztalhoz ültetni a feleket.

A covid-járvány és az ukrán háború sokat segítettek ennek tisztázásában: kiderült, hogy a Nyugat - és különösen Amerika - továbbra is képes akaratát érvényesíteni, a kínai és orosz berendezkedés pedig törékenyebb, mint sokan gondolták.

A gázai konfliktusra adott orosz, kínai és EU-s reakciók is ezt erősítik. Oroszország eddigi szerepvállalása néhány szimbolikus diplomáciai lépésben merült ki, Putyin figyelmét és az ország erőforrásait Ukrajna teljesen leköti. Örményország tegnapi döntése, hogy felszámolja a területén működő orosz katonai bázisokat, csak egy újabb tünete ennek. Szíria esete ugyanakkor intő példa arra, hogy abban sincs sok köszönet, ha Putyin a Közel-Keletre fókuszálhat.

Sokat Kínától sem várhat a régió: nem látszik, hogy Hszi Csin-ping rendelkezne diplomáciai és katonai kapacitással, tapasztalattal vagy egy régiós koncepcióval. Kína ráadásul inkább egy olyan alacsony lángon égő konfliktusban érdekelt, ami az olajárakat nem érinti, de Amerika figyelmét még inkább eltereli Tajvanról. (Kína általános megítéléséről és az EU-s reakciókról korábban több Facebook- és blogposztban is foglalkoztunk.)

Végül ott van az EU, ami a tagállamok és a közel-keleti országok között fennálló bonyolult kapcsolatrendszerek miatt még egy közös állásfoglalást is nehezen tud kiadni. A von der Leyen izraeli látogatása körül kialakult vita jól példázza, hogy a belső egység hiánya hogyan gyengíti az EU külpolitikai súlyát.

Orbán Viktor barátai

Mindezek tükrében még inkább szembeötlő a magyar külpolitika ádáz Amerika-ellenessége, valamint kínai- és oroszbarátsága.

Miközben a világ a Gázára koncentrált, Orbán Viktor egyedüli EU-vezetőként részt vett a kínai Övezet és Út együttműködés pekingi konferenciáján: a találkozó a lanyha részvétel mellett főleg a beruházási program hibáinak kijavításáról szólt, amelyeknek egyik ékes példája épp a Budapest-Belgrád vasútvonal körüli káosz. A konferencia részeként nem maradhatott el a Putyin-Orbán találkozó sem, amelyről ráadásul még egy Orbán számára megalázó felvételt is közzétettek az oroszok. Ahogy mondani szokás: akinek ilyen barátai vannak, nincs szüksége ellenségekre.

Kevéssé valószínű, hogy az Egyesült Államok képes lesz megoldani azt az izraeli-palesztin kérdést, aminek közel 80 éve nincs feloldása. Az viszont sokatmondó, hogy ha baj van, a világ továbbra is Amerikához fordul, és nem Hszi Csin-pinghez, Putyinhoz vagy az EU-hoz. Egy sikeres magyar külpolitikához ezt is mérlegelni kellene.

Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon is!