Budapestre is megérkezik a varsói gyors?
Orbán Viktor megint elszámította magát az európai erőviszonyok alakulásával kapcsolatban. Múlt vasárnap a lengyel választópolgárok nemet mondtak az illiberális rendszert építő PiS kormányzására és nagyon úgy tűnik, hogy a konzervatív-liberális ellenzéki pártok Donald Tusk vezetésével kormányt fognak tudni alakítani. A lengyel választás eredménye nem csak az illiberális demokráciák történetében fontos mérföldkő, és nagy jelentőségű változás az európai politikai színtéren, de Magyarország viszonyaira is jóval nagyobb hatást gyakorolhat, mint ahogyan az első pillantásra tűnik.
Magyarország magára marad
A miniszterelnök által pár hónappal ezelőtt vizionált nagy európai populista fordulatból szinte semmi sem valósult meg: elmaradt a spanyol jobboldali fordulat és most a lengyel ellenzék győzelmével egyik legerősebb európai szövetségesét veszítette el a magyar kormány. Végül csak Szlovákiában sikerült a nagy visszatérés Ficonak, de az ő keze sokkal jobban meg lesz kötve, semhogy be tudná tölteni a lengyelek kreálta űrt a NER számára. Magyarország már eddig is teljesen egyedül volt oroszbarát külpolitikájával, az Oroszország elleni szankciók és az Ukrajnának szánt támogatások vétózásával, de most a lengyel fordulattal egyre szembetűnőbb lesz az is, hogy egyedül Magyarország marad majd ki az EU-s támogatásokból jogállamisági problémák miatt. Az elszigetelődés jelei már most is látszanak: a héten Orbán az EU-s vezetők megbeszélésén nem vett részt, helyette Pekingbe ment építeni a keleti kapcsolatokat. Ahol ráadásul újabb pofonokba szaladt bele a miniszterelnök. Jól mutatja ezt a kínosra sikeredett Putyin-videó és az is, hogy Orbán Viktort a kínai elnök nem fogadta négyszemközt, csak széleskörű delegáció tagjaként találkozhatott vele.
Barátból ellenség
Magyarország azonban nem csak fontos szövetségest veszít a lengyel politikai fordulat hatására, hanem nagyon komoly ellenlábasa is születik Európában. Nem csak arról van szó, hogy Lengyelország számottevő politikai súllyal rendelkező gazdasági és katonai középhatalom, de Donald Tusk személyében egy európai szinten is fajsúlyos politikus kerül az ország élére.
Magyarország számára pedig garantálhatóak a további kínos helyzetek. A lengyel-magyar barátság eszméjére éveken át rájátszó kormány számára nehezen lesz magyarázható, ha az ország elveszíti egyik legfontosabb, hagyományos szövetségesét. A kelet-európai illiberális tengelyt egyelőre elsodorta a varsói gyors, ami könnyen lehet, hogy sokkal több mindent ránt magával, mint ahogy az első ránézésre tűnik.
Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Rólunk
Mit jelentenek Magyarország számára a világban zajló átalakulások?
Az elmúlt évtizedekben berögzült struktúrák halványodnak, és még nem látszik tisztán, mi lép a helyükre. A Mehr Licht! blog célja, hogy átfogó képet adjon a Magyarországra is hatást gyakorló gazdasági, pénzügyi és politikai folyamatokról. A hírek mögötti összefüggések elemzésén keresztül rávilágítunk a meghatározó trendfordulókra, hogy együtt kövessük az új gazdasági és politikai gondolatok kibontakozását. Hasonló, rövidebb tartalmakért kövesd a Facebook oldalunkat is!

