De most már nem lehet, mert Ukrajna nem szuverén ország. Pedig amikor Szijjártó Péter a tagjelöltség támogatását bejelentette, már egy hete tartott az orosz invázió, és éppen Kijevet ostromolták.
Magyar Péter most kapálózik, magyarázza a bizonyítványát, de mindhiába: a Tisza Párt támogatja Ukrajna uniós tagságát – állítja a külügyminiszter bármiféle bizonyíték nélkül.
Az építési és közlekedési miniszter élvezi Lázárinfónak nevezett fórumait. Izomból beleszáll Ukrajnába, de ha kell, a radikális szimpatizánsokat is lenyugtatja. Arról azonban szó sincs, hogy a Tisza Párt elnökéhez hasonlóan tömegeket mozgatna meg.
Rogán lekerült az amerikai szankciós listáról, újra volt hídfoglalás, Matolcsy György fia pedig az Állami Számvevőszékkel vitatkozik. Itt a 444 napindító hírlevele.
Lázár János az egyetlen fideszes miniszter, aki előre meghirdetett, nyilvános fórumokat tart. Sarkadon azt mondta: „Azokat, akik a külföldi érdekeket szolgálják, meg kell fosztani a lehetőségtől, hogy az ország sorsáról döntsenek.”
„Minden orosz katonai egységet, alegységet és katonát, akik békés ukrán városokat és civileket lőnek, azonosítani fogunk, és biztosan elnyerik méltó büntetésüket” – közölte az ukrán vezérkar.
Szerhij Najev altábornagy szerint amióta két hónapja irányítja a taktikai csoportot, sikerült 20 százalékkal csökkenteni az emberveszteséget és javítani a taktikai helyzetet két kulcsfontosságú irányban.