bevándorlás

Az USA 19 ország állampolgárai számára felfüggeszti a bevándorlási kérelmek vizsgálatát

Részben olyan államokról van szó, amelyek esetében idén nyáron már részlegesen megtiltották a beutazást az Egyesült Államokba. Európai ország nem érintett.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Trump hulladéknak nevezte a szomáliai bevándorlókat, akiket nem akar látni az Egyesült Államokban

Ugyanezt gondolja a szomáliai származású amerikai képviselőnőről, Ilhan Omarról is. J. D. Vance alelnöknek tetszett, amit Trump mondott.

Keller-Alánt Ákos
külföld

A washingtoni támadás után Trump azt ígéri, hogy minden bevándorlásnak véget vet „a harmadik világból”

Felülvizsgálják a külföldi zöld kártyákat és a megadott menekültstátuszokat is.

Kolozsi Ádám
külföld
Videó

A Lettországban élő orosz állampolgárokra kiutasítás vár, ha nem teszik le a nyelvvizsgát

Ez sok idős embernek nagy kihívást jelent: a 74 éves Galina állítása szerint képtelen letenni a nyelvvizsgát, ezért most illegális bevándorlónak számít, és kitoloncolás fenyegeti.

444.hu
külföld

Öt helyett a jövőben húsz évet várhat az a menekült, aki le akar telepedni az Egyesült Királyságban

Ráadásul a tervek szerint két és fél évente ellenőrzik majd a menedékjogra való jogosultságát a menekülteknek.

Bódog Bálint
külföld

Leó pápa megint bírálta Trumpot a bevándorlókkal szembeni fellépése miatt

Nem először és aligha utoljára.

Gazda Albert
külföld

Trump „miniszterelnöke”, akit egyszerre hasonlítanak Goebbelshez és Sztálinhoz

Stephen Miller hivatalosan Trump helyettes kabinetfőnöke, valójában a legnagyobb hatalmú meg nem választott ember Amerikában. Ki ő, és miért tartják a kormányzat legveszélyesebb emberének?

Inkei Bence
külföld

Kezdődik a 12 éves Lolát a saját házukban elraboló, megerőszakoló és megkínzó gyilkos pere Franciaországban

24 éves, algériai származású nő a vádlott, az ügy politikai témává is vált.

Szily László
bűnügy

Bevándorlásellenes propagandavideót vetítettek a frissen felújított Keleti pályaudvar homlokzatára

Migránshordák, müezzin, Brüsszel, Magyar Péter és Ursula von der Leyen is szerepel a videóban.

Benics Márk
belföld

Összecsapásokba torkollott a bevándorlásellenes tüntetés Hágában, vízágyút is bevetettek a rendőrök

Több tucatnyi rendbontót vettek őrizetbe.

Bódog Bálint
külföld

Menő munkát akarsz az USA-ban? Van fölös 100 ezer dollárod?

Trump új rendelete a magasan képzett munkavállalók vízumának díját annyira megemeli, hogy azt sokak szerint csak a nagy techcégek tudják kifizetni.

Urfi Péter
külföld

280 helyett 4 – Orbán úgy szállt bele a svédekbe, hogy a valós számnál hetvenszer több letartóztatásról beszélt

A svéd ügyészség által közzétett adatok buktatták le a miniszterelnök hatalmas hazugságát.

Székely Sarolta
külföld

Orbán szerint Svédország összeomlik és kijelentkezett a civilizációból, a svéd miniszterelnök szerint hazudik

Orbán szerint 280 fiatal lányt tartóztattak le Svédországban emberölésért tavaly. A svéd bűnügyi adatok nem éppen ezt mutatják.

Inkei Bence
külföld

Hazatértek a Hyundai amerikai gyárában őrizetbe vett koreai dolgozók, kormányuk vizsgálja a razzia során elkövetett emberi jogi jogsértéseket

Több mint háromszáz dél-koreai munkavállaló tért haza, miután az amerikai bevándorlási hatóságok egy hétig fogva tartották őket. Trump már mentené a helyzetet, de az eset súlyos diplomáciai feszültséget keltett.

Inkei Bence
külföld

Nem lép fel Amerikában a világ legnagyobb latino popsztárja, mert fél, hogy beviszik a rajongóit a bevándorlásiak

Bad Bunny manapság a világ egyik legnépszerűbb előadója, mégis kihagyja a friss turnéjából az Egyesült Államokat, mert félti közönségét az ICE razziáitól. Pedig Trump a megválasztásakor azt ígérte, a bűnözőkkel szemben lép majd fel, de már az is elég a gyanúhoz, ha valaki spanyolul beszél. Mindez úgy, hogy tavaly minden eddiginél több latino szavazott a republikánusokra.

Inkei Bence
külföld