A koalíciós partner szociáldemokraták vezetője, Sigmar Gabriel szerint a kancellár alábecsülte a krízis kockázatait. Lassan kezdődik a kampány.
76-ból 65 helyet szereztek meg a Nagy Állami Hurálban.
Aleksandar Vucic pártja a szavazatok több mint 50 százalékát szerzi meg. Oroszbarát párt is bejut a parlamentbe.
Az új elit egységet közvetlenül az orosz elnök irányítja majd. A terroristák, a maffia és a tüntetők ellen fogják bevetni őket.
"A demokrácia nem a kezdet, a demokrácia számunkra az út vége" - nyilatkozta a 20 éve hivatalban lévő elnök, miután leadta szavazatát.
A felmérések szerint a német kereszténydemokraták nagyon rosszul állnak a hétvégi tartományi választások előtt. Ha tényleg ekkorát buknak, azt Merkel nyakába fogják varrni.
Fico és pártja győzött, de kínkeserves koalíciós egyeztetések várnak rá. Bejutott a Most-Híd, az MKP-nak nem sikerült.
Akár 20-an is bejuthattak, de közülük sem mindenki van oda a nemek közti egyenlőség gondolatáért.
Annyira jól állnak a közvélemény-kutatások szerint, hogy ezt nem lehet kihagyni.
Maradhat az egypárti kormány Törökországban. A háborús pszichózis segített.
Lengyelország, Ukrajna, Argentína, Haiti, Guatemala, Tanzánia, Elefántcsontpart, Kongói Köztársaság és Kolumbia népe is megmondhatja a magáét ezen a napon.
Lejárt a koalíciós tárgyalásokra adott határidő.
Az elsők a liberális-konzervatívok, hosszú koalíciós tárgyalásokra lehet számítani. A gazdaság miatt büntették az eddig kormányzó nagykoalíciót.
Nálunk is így kezdődött a '80-as évek végén!