Választások

Erdogan putyini eszközökkel készül a választásra

Első fokon két év börtönre ítélte és a közügyektől is eltiltotta a török bíróság Isztambul polgármesterét, aki valószínűleg meg tudná szorongatni Ergogant a nyári elnökválasztáson.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Kínai választási befolyásolás miatt nyomoznak Kanadában

A gyanú szerint 11 jelöltet is támogathatott Kína titkos közvetítőkön keresztül a legutóbbi kanadai választásokon. A kínai kormány szerint ez abszurd vádaskodás.

Csurgó Dénes
külföld

Az ország demokratizálását várják a régi-új elnöktől, aki 81,3 százalékkal nyerte meg az előrehozott választásokat

Kaszim-Zsomart Tokajev megkapta a felhatalmazást, hogy azt csináljon Kazahsztánban, amit akar, ám igazi demokráciapróbára és komolyabb versenyre csak a 2023 első felében esedékes parlamenti választásokon lehet számítani Közép-Ázsia legnagyobb országában.

Gazda Albert
külföld

Hiába halt meg, újraválasztották a félidős választásokon

A pennsylvaniai képviselő, Anthony DeLuca októberben hunyt el, már nem volt idő újraírni a szavazólapokat.

Boros Juli
külföld

Bibi-kötettel és az utóbbi hetek legszélesebb vigyorával gratulált Bibinek a magyar miniszterelnök

Mazel tov! – írta Orbán Viktor „Magyarország barátjának”, aki stabil kormányt alakíthat Izraelben.

Gazda Albert
külföld

Kedden akár vissza is térhet Netanjahu a miniszterelnöki székbe

Négy éven belül az ötödik választásra készül Izrael.

Kaufmann Balázs
külföld

Identitásuk elvesztésétől tartanak a Lettországban élő oroszok

A szombati parlamenti választások egyik tétje, hogy a lett többség és az orosz kisebbség közötti szakadék tovább mélyül-e. Az orosz nyelvű oktatást betilthatják.

Benics Márk
külföld

Gina Lollobrigida 95 évesen rajthoz áll az olasz választásokon

Az alig néhány hete alakult Italia Sovrana e Popolare (ISP) populista-szuverenista politikai tömörülés színeiben.

Rényi Pál Dániel
külföld

Lehet egyszerre az EP- és az önkormányzati választás, visszatértek a főispánok és a vármegyék

Tizenegyedik alkalommal is módosította az Alaptörvényt a fideszes kétharmad.

Horváth Bence
POLITIKA

Úgy fest, Macron kormánya elveszíti többségét a francia Nemzetgyűlésben

Mélenchon baloldali-zöld szövetsége és Le Pen szélsőjobboldali pártja is jobban szerepelt annál, mint amit a közvéleménykutatók vártak.

Kiss Imola
külföld

21 ezer szavazattal nyerte a francia választások első fordulóját Macron pártja

A Jean-Luc Mélenchon vezette baloldali és zöld összefogás szorongatja az elnök pártját.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Előretört a Munkáspárt az angliai helyhatósági választásokon

Boris Johnson aggódhat a Konzervatív Párt jövőjéért.

Kaufmann Balázs
külföld

A CIA igazgatója tavaly figyelmeztette Bolsonaro kormányát, hogy ne próbálják befolyásolni a választásokat

Bolsonaro elnök ugyanis előszeretettel gyalázza Brazília elektronikus választási rendszerét, és már többször elmondta, a vereséget nem fogadná el.

Kiss Imola
külföld

Koalíciót kötött a francia baloldal: megpróbálják megfosztani a többségétől Macront

Húsz év után először fog össze a francia baloldal. Ők is felülnek az euroszkeptikus hullámvasútra.

Bódog Bálint
külföld

Hogyan készül a Facebook a Fülöp-szigeteki választásokra?

A közösségi média meghatározóvá vált minden ország belpolitikájában. Így készül a Meta a Fülöp-szigeteki választásokra.

Bódog Bálint
külföld