A bevándorlás korlátozását csak a választók harmada tartja fontos témának.
Augusztus 8-án tartják a választásokat.
A friss elnök pártszövetsége 355 nemzetgyűlési helyet szerezhet az 577-ből. Le Pen mindössze 8-at.
Az új francia elnök kényelmes többséget szerezhet a Nemzetgyűlésben.
Hosszan gyűjtötte az erőt a válaszhoz, így sem volt elég.
A holland szolgálatok szerint különösen magas az Oroszország felől érkező fenyegetés.
Pedig öt éve mélyponton volt a támogatottsága, akkor csak 97 százalékot sikerült elérnie.
Úgyhogy elhalasztják a dolgot. Marad a régi kormány.
Ellenfele, Alain Juppé elismerte vereségét az előválasztáson, és támogatásáról biztosította az egykori kormányfőt.
Házelnök úr most már úgy emlékszik, az MPP és az RMDSZ között nem is volt konfliktust, és ha volt is, csak a szépre emlékezzünk.
Fej-fej mellett a két legnagyobb párt.
Zavart akartak kelteni, de ebben az esetben nem sikerült.
A párt szerint még a győzelem sem teljesen kizárható.
The future's in the air, I can feel it everywhere, blowing with the wind of change.
Biztos, ami biztos.