Két amerikai cég és orosz kutatók is dolgoznak azon, hogy koronavírus elleni oltást fejlesszenek az állatok számára, amik kiemelkedően könnyen elkapják a fertőzést, és az embernek is tovább tudják adni.
A bejegyzés arról szólt, hogy a kínai kormány tevékenységének köszönhetően az ujgur nők már nem "szülőgépek", hanem felvilágosulttá válhattak.
Anthony Fauci szövetségi egészségügyi tanácsadó első munkanapja a Biden-elnökség alatt.
Az Európai Unió „új barátot” lát Biden személyében a Fehér Házban, Kína és Irán a frissen beiktatott demokrata elnöktől remélik az USA országaikkal kialakult borzalmas kapcsolatának rendezését.
De azért Donald Trumpnak még a nevét se említette. Felesküdött rá, hogy minden erejével a nemzet egyesítésén fog dolgozni, közben a legnagyobb fenyegetésnek a belföldi terrorizmust és a rasszista szélsőségeseket nevezte.
Reggel istentisztelettel kezd, öt órával a beiktatása után, de még az ünnepi bál előtt már rendeleteket írhat alá.
Már az első napján elnöki rendeletek sorát adhatja ki, és egy gazdaságélénkítő csomagot is keresztül kell vernie a törvényhozáson. Könnyítheti a dolgát, hogy a demokraták a törvényhozás mindkét házában többségbe kerültek.
Ez a legkeményebb értékelés, amivel amerikai kormány Kínát valaha illette.
Ő az első transznemű az USA szövetségi kormányában.
Biden szerdai beiktatására a nemzeti gárda egyenruhájába bújva tervezgettek látványos akciót a QAnon tagjai.
Az elcsalt elnökválasztás házi őrizetben lévő vesztesét akarta meglátogatni.
A Keystone XL lerakását Obama megtiltotta, Trump megengedte és most az új elnök megint megtiltja. A kanadai kormány szomorú.
A Capitolium ostroma alatt vitték el. Az FBI a 22 éves Riley June Williamst keresi.
Az elmúlt 40 évben ez a legnagyobb éves visszaesés.
Azonban több tüntető is fegyverrel érkezett.