Az amerikai elnök újra beszélt arról, hogy átnevezné a veteránok napját „az első világháború győzelmének napjává”.
Nem akarnak közreműködni az amerikai hadsereg csapásaiban, és jogszerűtlennek tartják azokat.
Budapest továbbra is a találkozó preferált helyszíne „ha és amikor amerikai kollégáink megújítják javaslatukat” – mondta az orosz külügyminiszter.
Kentucky egyik volt megyei tisztviselője a vallásszabadságára hivatkozva igyekezett a 2015-ös, az azonos neműek házasságát országosan legalizáló döntés megsemmisítését elérni.
Benyújtottak egy kompromisszumos törvényjavaslatot, de ez sem tartalmazza a demokraták által követelt egészségügyi támogatásokat.
A magyarok úgy képzelik, hogy ha a magyar miniszterelnök elmegy Amerikába, akkor nekik is küldeniük kell valamit – mondta Orbán, és természetesen minden úgy lett, ahogy azt a magyarok képzelték.
A miniszterelnök szerint mi nem ajándékot kérünk az amerikai elnöktől, hanem annak a belátását, hogy az orosz olajra kivetett szankciók a Magyarországhoz hasonló országokat lehetetlen helyzetbe hozzák.
Az elhivatott demokrata párti színész tavaly júliusban még véleménycikkben harcolt azért, hogy az elnök adja át a helyét valaki másnak.
Mintha csak 100 métert futottak volna: 0,16 másodperc volt a különbség.
A közrádióban a miniszterelnök arról is beszélt, hogy meg kell értetnie az amerikaiakkal, hogy mi ki vagyunk szolgáltatva az orosz energiahordozóknak.
Bár Bitner Villegas a poszt után napokra eltűnt, végül a venezuelai belügyminiszter dicsérte meg a hűségéért.
Egy női utast pedig megütött.
„Van, amikor numerálni kell, van, amikor meg ponderálni” – mondta a miniszterelnök a köztévének Rómában.
„A döntéshozatal felgyorsítása és a működés racionalizálása érdekében.”
A Miami Heat játékosát, Terry Roziert hónapokkal azután tartóztatták le, hogy az NBA felmentette.