Amerika kezd szembesülni azzal, hogy a vezetői minden előírást megszegve chaten beszéltek meg háborús terveket, és akkora idióták voltak, hogy véletlenül egy újságírót is meghívtak. Hillary Clintont és Joe Bident ennél sokkal kisebb biztonsági szabályszegésekért szedték szét.
A dél-amerikai ország szerinte tízezerszámra küldte a veszélyes bűnözőket az USA-ba.
Trump vezérkara a Signal appon beszélt meg háborús részleteket, ráadásul akkora kretének voltak, hogy tök véletlenül meghívták Jeffrey Goldberget, az egyik legelismertebb amerikai külpolitikai újságírót is az illegális chatcsoportba.
A pénzek megvonása a HIV, a malária és hasonló betegségek elleni gyógyszerek hiányához vezet, aminek következtében már most halnak meg emberek, főként Afrikában. Hiába állította Elon Musk az ellenkezőjét.
Szaúd-Arábiában lesznek a megbeszélések.
Az elnök ugyanakkor törvényesen nem szüntetheti meg csak úgy a minisztériumot, azt a Kongresszus hozta létre, így kizárólag annak van hozzá joga.
A Fehér Ház szerint az ukrán energetikai infrastruktúra védelmének legjobb módja az lenne, ha az ország erőművei amerikai tulajdonba kerülnének.
Zimbabwe sportminisztere egyedüli nőként indult a választáson.
A külső burkolati panel ugyanis menet közben leválhat.
Nem garantálják számukra az Egyesült Államokba való beutazást.
Putyin Oroszországát és Orbán Magyarországát eddig is bojkottálta. „Orbán lenne az utolsó ember, akire példaképként gondolnék” - mondta most a New York Timesnak.
Gyűlöletbeszéd és terrorizmus miatt kezdték vizsgálni, elkobozták a telefonját és a laptopját, egy napig fogva tartották, majd kiutasították, mert nem szereti Trumpot.
Újabb gesztus Oroszország felé a keddi Trump-Putyin telefonos beszélgetés előtt.
Biden olyan embereknek adott kegyelmet, akik tarthattak Trump bosszújától, például a Capitolium ostromát vizsgáló republikánus képviselőknek.
Nem ez az első eset, aminél felmerült, hogy az amerikai kormányzat figyelmen kívül hagyott bevándorlókkal kapcsolatos bírói végzéseket.