Nagy formában van a floridai fickó, a kelekótya exelnök viszont nyakig benne van a szószban.
Abu Agila Mohammad Maszud Kheir Al-Marimit az Egyesült Államokban kapták el.
Kyrsten Sinema eddig sem volt tipikus demokrata, Biden klímacsomagjával is szembement.
Köztük többen 18 éven aluliak voltak.
Még hétfőn ért dróntámadás két, az ukrán határtól több száz kilométerre lévő orosz célpontot.
A Guns N' Roses nem örül, hogy fegyver-kiskereskedővel hozhatják kapcsolatba.
A Mauna Loa november 27. óta folyamatos kitörésben van.
Az elnök korábban azt kérte a bíróságot, akadályozza meg, hogy az FBI és az ügyészség tanulmányozhassa az iratokat.
A finn miniszterelnök azt mondta, hogy fejleszteni kéne az országok védelmi képességeit.
De egyelőre nem látja jelét ilyesminek.
A rapper futóbolondba kapcsolt: fekete maszkban egy narancssárga hálóval és egy üveg Yoo-hoo csokoládés itallal játszotta el az izraeli miniszterelnököt, és azt is mondta, sok mindent szeret Hitlerben.
Randy Coxot június 19-én vették őrizetbe később ejtett vádak alapján. Előállítása során olyan súlyos sérüléseket szenvedett a furgonban, hogy mellkasától lefele lebénult.
Tiltakozásképp levették a zászlóról a vallási szimbólumokat.
Nick Fuentes fogadása még a volt elnök több szövetségesének is sok volt.
Politikai hírek az Egyesült Államokból.