Csak a miheztartás végett. A B52-esek képesek nukleáris fegyverek hordozására is.
Ukrajna washingtoni nagykövetsége szerint már háromezer amerikai jelentkezett a felhívásukra.
Des Moines-től délnyugatra, Winterset településére csapott le a tornádó.
Több ügynökség dolgozik majd ebben együtt az orosz oligarchák külföldre menekített vagyonának lefoglalásán.
A kínai vezetés továbbra is szövetségeseként tekint Oroszországra. Az amerikaiak delegációt küldtek a szigetre.
Évtizedes tabuk dőltek meg, Németország konfliktusövezetbe küld fegyvereket, az EU pedig harci repülőkkel szereli fel az ukrán haderőt. Az EU amúgy is a legbőkezűbb támogatója Ukrajnának, lekörözve még az Egyesült Államokat is. A nagy kérdés, hogy egyáltalán még célba érhet-e a hadisegély.
A világon a koronavírus-járványban eddig hivatalosan 438 533 674 ember fertőződött meg.
„Történelmünk során megtanultuk ezt a leckét: amikor a diktátorok nem fizetik meg az árat az agressziójukért, még nagyobb káoszt okoznak” – mondta az amerikai elnök a kongresszus két háza előtt.
Az ukrán ENSZ-nagykövet vezetésével kb. 100 diplomata tiltakozott így az orosz agresszió ellen.
Egy apa végzett saját gyermekeivel.
Több állam is készül lazítani a korlátozásokon.
„Idióták vannak a csapatomban” - mondta Romney.
A járványügyi központ szerint az ország nagy részén beltérben is elengedhető a maszk.
Az amerikai elnök bejelentette, hogy szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben. Biden szerint most az egész világ láthatja, hogy Putyin és a haverjai miben mesterkednek: birodalmat építenek bármi áron.
Egy sikeres gerillaháborúhoz szükség van biztonságos hátországra is, amit viszont Oroszországnak elemi érdeke volna felszámolni. Amit mérlegelni kell, hogy mi a kockázatosabb: ha az orosz hadsereg békében vonulhat fel a NATO keleti határán, vagy ha közben gerillák zaklatják.