Feltalálták a tökéletes bizonyítékot a fake news-ra: a nagy büdös semmit. Itt a „Nem ér a nevem, káposzta a fejem!”-taktika.
Az utolsó demokrata ellenlábas is beadta a derekát.
„Persze igaz, hogy ha te vagy a legszegényebb ország az EU-ban, akkor kevesebb a bevándorló is” - írja az elemző.
A tajvani vezetés gonosz szomszédról, az amerikai külügyminiszter provokációról beszél.
Az amerikai házelnök Tokióból üzent.
Nem adtak rá engedélyt, mégis ott szerepelnek az Alapjogokért Központ mellett.
Tavasszal még minden adott volt ahhoz, hogy a republikánusok a törvényhozás mindkét házában visszaszerezzék a többséget. De Trumpnak és január 6-i puccskísérletének, valamint a Legfelsőbb Bíróság abortuszítéletének hála egyre szorosabbá válik a verseny.
Hogy több forrást vehessenek igénybe a vírus elleni harcban.
Az abortuszkérdés felrázta az amerikaiakat, a választók egy republikánus mintaállamban a pártjuk ellen fordultak. Repedezik a Republikánus Párt évtizedes működési modellje.
Azért nem korábban, mert attól tartottak, Putyin személyes támadásként értelmezi.
Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök Tajvanra érkezésére válaszul Kína hadgyakorlatot indított, ez Tajvan szerint sérti az ország szuverenitását.
„Nem mondunk le Tajvan iránti elkötelezettségünkről, és büszkék vagyunk hosszú barátságunkra" - mondta az amerikai házelnök.
Az alapvető jog nem kerül ki az állam alkotmányából. Ez volt a választók hangulatának első tesztje az amerikai Legfelsőbb Bíróság júniusi döntése óta.
A miniszterelnök nem a regnáló, hanem a bukott amerikai elnökkel találkozott az Egyesült Államokban.
A Humboldt Redwoods Nemzeti Parkban élő, 115,55 méteres Hyperion nem érhető el egyetlen turistaúton sem, de ez nem fékezte meg túrázok tömegeit.