usa

Túl titkos szolgálatok

Két amerikai exkém szerint fenntarthatatlan az amerikai titkosszolgálatok jelenlegi működési modellje, a megoldást pedig az jelentené, ha kevésbé titkolóznának.

Király András
külföld

Miamiban a klímaváltozás miatt kivágják a pálmafákat

Nem adnak elég árnyékot.

Mészáros Juli
klímaváltozás

Miután többen is megvádolták, holtan találták a tornászedzőt

Öngyilkos lett John Geddert, az amerikai olimpiai tornászcsapat korábbi edzője, miután csütörtökön szexuális erőszakkal vádolták meg.

Mészáros Juli
külföld

A kínai kormány tagadja, hogy amerikai diplomaták végbeléből vettek volna mintát a koronavírusteszthez

De használják az eljárást, mert szerintük ez pontosabb, mint az orr- vagy szájüregből vett minta.

Sarkadi Zsolt
külföld

Egy fiatal felnőtt munkakerülésből eljátszotta a saját elrablását

A 19 éves, arizonai Brandon Soulest hátrakötött kezekkel, betömött szájjal találták meg, és még sivatagban elrejtett pénzt is kitalált a fedősztorihoz.

Herczeg Márk
bűnügy

Úgy tűnik, a Johnson & Johnson egydózisú vakcinája jól működik

A vakcina általános hatékonysági aránya 72 százalék volt az USA-ban, és 64 százalék Dél-Afrikában, ahol ősszel egy nagyon fertőző változat alakult ki.

Herczeg Márk
járvány

Rálihegett egy rendőrre az állítása szerint covidos őrizetes, ezért vádat emeltek ellene

A késelés gyanújával őrizetbe vett Jasmine McClain a rendőr arconlihegése előtt azt állította, hogy pozitív lett a covid-tesztje.

Király András
járvány

Majdnem teljesen összeomlott Texas energiaellátása, pont azért, mert nem tudták elképzelni, hogy ez megtörténhet

Az állam mindig is büszke volt az energiafüggetlenségére, most viszont minden egyszerre ütött be.

Herczeg Márk
katasztrófa

Nem ebrudalták ki Iránból a nemzetközi atomellenőröket

Amilyen most a helyzet, már ennek is örülni kell. Így ugyanis lesz még három hónap megmenteni az iráni atomalkut, amit Donald Trump rúgott fel egyoldalúan.

Király András
külföld

Texasban az extrém hideg miatt egy ideig senkinek sem küldik ki a villanyszámlát

Vasárnap még mindig 30 ezer ember otthonában nem volt áram, sokan pedig többezer dolláros villanyszámlát kaptak.

Mészáros Juli
külföld

Fauci: Lehet, hogy még 2022-ben is maszkot kell hordaniuk az amerikaiaknak

Eddig kb. félmillió embert ölt meg a vírus az Egyesült Államokban.

Herczeg Márk
járvány

Tűzharc robbant ki egy louisianai lőtéren

Egy támadó két embert agyonlőtt, a lőtér közönsége viszonozta a tüzet.

Király András
külföld

Potyogni kezdtek a darabok egy Boeing 777-esről a denveri felszállás után

A Honoluluba tartó gép visszafordult, és kényszerleszállást hajtott végre.

Király András
külföld

Trumpék elnapolták dinasztiaépítési terveiket

Bár az exelnök azt mondja, nyitott rá, hogy 2024-ben újra próbálkozzon, a gyerekei egyelőre elnapolták választási terveiket.

Király András
külföld

Az USA visszatért, a demokráciának győznie kell - Biden kijelölte kormánya külpolitikai irányvonalát

Az amerikai elnök elkötelezett európai partnerei és a NATO mellett.

Szász Zsófi
külföld