A Hustler magazin alapítója 78 éves volt.
Kár, hogy nincs péntek.
Az első procedurális szavazás alapján öt helyett már hat republikánus szenátor véli úgy, hogy igenis le kéne folytatni a vádeljárást a volt elnök ellen.
Nuka végzett a 20 éves Ananával, miután a két ragadozót több hónap külön töltött idő után összeengedték.
Egy évvel a tragédia után elkészült az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Felügyelet jelentése.
Az USA-ban és Európában 10 halálesetből több mint egyet a légszennyezettség okoz, Ázsiában viszont minden 3. halálesetet. Többen halnak meg így, mint dohányzás miatt és maláriában együtt.
A Supremes énekesnője 76 évesen, hirtelen halt meg Las Vegasban.
Kedden indul a szenátusi per Donald Trump ellen, amiben a Capitolium elleni támadás szításával vádolják. Hogy mi lesz az eljárás vége, az nem kérdés, de a perben így is nagyon fontos alkotmányjogi kérdéseket kell majd megvitatniuk a szenátoroknak.
Szerintük a főképviselő téves és önkényes döntésen alapuló látogatása, illetve az, hogy nem volt képes kiállni az EU értékei és érdekei mellett, súlyosan károsította az EU megítélését.
A szülei most perlik a Robinhood nevű brókerappot.
Az amerikai haditengerészet ezzel jelezte, hogy elkötelezett a tenger szabad hajózhatósága mellett.
Bár Marjorie Taylor Greene szerdán megtagadta az összeesküvés-elméletet, még néhány republikánus párttársa is a demokrata többséggel szavazott.
Nem a karbonsemlegességgel, mint céllal van a baj, hanem azzal, ahogyan ezt el tervezi érni az Egyesült Államok.
A kongresszus maradásra kéri a kormányt, ami örömmel hallgat rá. Trump korábban ragaszkodott a kivonuláshoz.
Az eltűnt gyerekekre figyelmeztető üzenetküldővel véletlenül háromszor is kiküldték a tesztriasztást.