Már csak azon van vita, hogy kötelezővé tegyék, vagy csak ajánlják ezt.
Mert a sajtóhoz is eljuttatta a levelét, amiben azt kérte a hadvezetéstől, hogy hadd tegye partra fertőzött matrózait.
Az USA-ban pedig két hét alatt tízmillióan maradtak munka nélkül.
Még épp időben.
Nem hitte el, hogy a USNS Mercy-t csak a nem koronavírusos betegek átvételére rendelték Los Angeles kikötőjébe.
Védőruhás rendőrök tartóztatták le.
Pedig még Iránban is inkább szabadon engedtek még politikai foglyokat is a járvány megfékezése érdekében.
Fertőzöttből és halottból is kevesebbet jelentettek, állítják kiszivárgott, titkos jelentésükben.
Ki van fordulva a világ magából.
Ha ez nem válik be a világjárvány ellen, akkor semmi. Emberiség–tobzoskák: 1–0.
257 magyar állampolgár mellett 18 szlovák is rajta lesz a Kanadából és az Egyesült Államokból érkező gépeken.
Nagy a forgalmuk, az utóbbi hetekben kétszer-háromszor akkora, mint egy évvel ezelőtt.
A halászhálóba gabalyodás mellett a hajónak ütközés az egyik leggyakoribb baleseti halálok a nagytestű bálnáknál.
60-an énekeltek együtt két és fél órán át egy Washington állambeli templomban, 45-en közülük megfertőzödtek. Pedig direkt vigyáztak egymásra.
A kis északnyugati államban még csak pár száz fertőzött van, viszont csomóan ide menekültek a járvány amerikai gócpontjából, New York államból.