És az amerikai diákokat véglegesen kirúgják, vagy – a bűncselekménytől függően – letartóztatják.
Nem hagyják pihenni szegény alelnököt.
Az USA keddtől 25 százalékos importvámot vetett ki Mexikóra és Kanadára, a kínai termékek vámját pedig az eddig 10 százalékról 20 százalékra emelte,
A Fehér Ház utasított két minisztériumot, hogy készítsen listát azokról a szankciókról, amikből engedhetnének.
Egy másik képviselő meg az új, 250 dolláros bankjeggyel tenné ugyanezt.
Donald Trump fejében 1987 óta ugyanaz a lemez forog. A globális rendszert máris összetörték, az amerikai szó súlya drámaian csökkent, a NATO így nem tud működni. Pedig az oroszok úgy gondolják, hogy joguk van beleszólni a sorsunkba. Gazdaságilag alighanem tovább romlik a helyzetünk. Orbán Krisztián a Trump-kormányzás első heteiről.
Európára egy gúnyos megjegyzést tett.
Mark Rutte az európai vezetőknél egy fokkal diplomatikusabban reagált az ukrán és az amerikai elnök találkozójára.
Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó azt mondta, a feszült találkozó után ő kapta a feladatot, hogy közölje Zelenszkijjel: már nem látják szívesen.
1938, Anschluss, 2025, Washington: távoli történelmi párhuzamok. „Senki sem merte azt mondani abban a teremben: Elég volt, seggfejek. Ez a Nép háza”.
Marija Zaharova szerint „felelőtlen háborús uszítóként” az ukrán elnök jelenti a legnagyobb fenyegetést a világra.
Szerinte az EU-nak inkább az USA politikáját kéne követnie, és közvetlen tárgyalásokat kellene kezdeni az oroszokkal a békéről.
Diktátor-e Zelenszkij? Ki fog dolgozni a 100 új gyárban? A kormány támogatja-e Milorad Dodikot Bosznia-Hercegovina felszámolásában? Milyen békéről beszél Orbán? A 444 kérdései Gulyás Gergelyhez a Kormányinfón.
Lavrov szerint az oroszok soha nem mennének bele európai békefenntartók telepítésébe.
5 millió dollárért kínálják az amerikai tartózkodási engedélyt, sok oligarchának érheti meg az aranykártya.