A bő egy hónapja tartó zárt ajtók mögötti meghallgatások után mostantól élő egyenesben faggatják majd a tanúkat a képviselők.
Valahogy az Egyesült Államok fővárosában meg tudták oldani, hogy ne kelljen az egész várost megbénítani egy autokrata érkezése miatt.
Volodomir Zelenszkij ukrán elnök már bejelenteni készült a "nyomozásokat", amiket Trump követelt tőle, amikor váratlanul kiszivárgott az ukrán segély befagyasztása.
Telefonon egyeztettek az utazásról.
Legalábbis azt az embert, akit már fél Amerika a titokzatos informátornak hisz.
Az USA EU-s nagykövete módosította a korábbi, zárt ajtók mögött a Trump elleni vádeljárást folytató nyomozóknak tett tanúvallomását.
Kirúgta korábban Donald Trumpnak dolgozó ügyvédjét, és jelezte, hogy kész eleget tenni a képviselőházi idézésnek.
Az államfő a feleségével együtt burkolt az amerikai nagykövetnél.
Az 1977-ben útnak indított űrszonda, ami egy éve lépett át a csillagközi térbe, a Voyager-1 után a második ember alkotta űreszköz, ami elhagyta a Naprendszert.
Ezzel a 2020-as amerikai elnökválasztás utáni napon az USA a világ egyetlen nemzeteként kilépne az egyezményből.
A Facebook mostantól: FACEBOOK.
Bár a kapcsolat kölcsönös beleegyezésen alapult, Steve Eastbrook megsértette a vállalat szabályait.
Felhergelte magát a Twitteren.
Tim Morrison, Trump oroszügyi tanácsadója szerint az elnök telefonhívása nem volt illegális, csak ostobaság.
Így hát besétált egy Apple-szaküzletbe, ahol átadta telefonját egy ismeretlen bolti eladónak, aki így mindenhez hozzáférhetett volna.