usa

Amerikában fogták el egy magyar adócsalóbanda vezetőjét

Több mint egymilliárd forintot csalhattak el a számlagyárosok.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Fontos részletek maradtak ki Trump telefonbeszélgetésének leiratából

Ezt vallotta az alkotmányos vádeljárásban első fehér házi dolgozóként vallomást tevő Lexander Vindman alezredes. A beszélgetés leiratát azelőtt titkosították, hogy belejavíthatott volna.

Király András
külföld

Képek az amerikai légierő CV-22B Osprey konvertiplánjáról, ami bemutatót tartott Budapest felett

A konvertiplán egy olyan repülőgép, ami a szárnyvégeken elhelyezett hajtóművek függőleges-vízszintes elforgatásával kombinálja a helikopterek és a légcsavaros repülőgépek repülési képességeit.

Herczeg Márk
hadsereg

Már egy fehér házi hivatalnok is Trump ellen vallott az alkotmányos vádeljárásban

A demokraták meg úgy érzik, már van elég muníciójuk, így a héten már megszavazhatják, hogy nyilvános meghallgatásokkal folytatódjon az elnök elleni vádeljárás.

Király András
külföld

A Boeing tavalyra kilobbizta, hogy még annyira se ellenőrizzék új gépeit, mint a 737 Maxot

Pedig már azt se ellenőrizték eléggé. Két gép lezuhanása kellett hozzá, hogy a hatóság egyáltalán tudomást szerezzen a katasztrófát okozó új rendszer létezéséről.

Király András
külföld

Los Angelest is elérte az erős szél miatt gyorsan terjedő kaliforniai erdőtűz

Arnold Schwarzeneggert és LeBron Jamest is kitelepítették.

Herczeg Márk
katasztrófa

A Volkswagen a Szilícium-völgyben és Kínában fog önvezető autókat fejleszteni

Az új alegységet vezető Alexander Hitzinger azt mondta, a terveik szerint a következő évtized közepén kezdik el az önvezető autók széleskörű forgalmazását.

Herczeg Márk
gazdaság

Figyelem: az amerikai légierő egy speciális repülőjével tart bemutatót Budapest felett kedd délben

Ez most nem a Red Bull Air Race lesz, hanem egy CV-22B Osprey konvertiplán.

Herczeg Márk
Budapest

Megnyílt a föld egy pittsburghi busz alatt

Herczeg Márk
baleset

Landolt az amerikai légierő X-37B űrrepülője, miután 780 napot töltött Föld körüli pályán egy titkos műveletben

A személyzet nélküli űrrepülőnek ez volt az ötödik küldetése.

Herczeg Márk
űrkutatás

Az amerikai hadügy a Microsoftot választotta az Amazon helyett hálózata modernizálására

A döntés meglepte az elemzőket, mert az Amazon a piac legnagyobb szereplője. Csak hát Donald Trump gyűlöli a cég vezérét, a Washington Postot is tulajdonló Jeff Bezost.

Király András
külföld

Tények mellett már tanúk sora igazolja, hogy Trump a nemzeti érdek elé helyezte saját önző céljait

A jelenleg is Ukrajnában szolgáló amerikai ügyvivő mellett a külügyi és a nemzetbiztonsági apparátus illetékesei szerint is veszélyeztette az amerikai érdekeket, hogy Trump legfőbb riválisa lejáratására és az oroszügyi vizsgálat eredményeinek megkérdőjelezésére próbálta rákényszeríteni Zelenszkij ukrán elnököt.

Király András
külföld

Oroszországba toloncolták az USA-ban lebukott és elítélt orosz kémnőt

Szombaton Moszkvába érkezett Marija Butyina, az orosz kém, aki 2018 decemberében vádalkut kötött az amerikai hatóságokkal, beismerve, hogy Oroszország javára dolgozott az Egyesült Államokban.

Király András
külföld

Rudy Giuliani ráült a telefonjára, és véletlenül egy újságírót tárcsázott

Aki így fültanúja lehetett annak, hogy Donald Trump ügyvédjének pénzre van szüksége.

Király András
külföld

Pénteken szabadon bocsátják és kiutasítják az Egyesült Államokból az orosz Marija Butyinát

Ő volt az első orosz állampolgár, akit elítéltek a választásokba történt beavatkozásért.

Tbg
külföld