Ukrajnának van legitim kormánya, mondta António Guterres válaszul arra a putyini felvetésre, hogy egy átmeneti kormány kellene Kijevben az ENSZ égisze alatt.
Az összes ukrán nyersanyag, üzem, új beruházás profitját akarja Amerika, és vétójogot követelnek: Ukrajna csak azzal kereskedhetne, akivel megengedik, míg ők kivinnék a nyereséget az országból.
Arra hivatkozott, hogy korábban is volt már ilyen.
A miniszterelnök szerint az ilyen tiltakozások szükségtelenül nehezítik a többség életét, ezért gondolkodnak rajta, hogy mihez kezdjenek vele.
30 ezer gyereket rabolhattak el az oroszok, ezért van nemzetközi elfogatóparancs Putyin ellen is. A DOGE egy tollvonással az ő felkutatásokat is ellehetetlenítette volna.
Kanadától Ukrajnán át Dél-Afrikáig megugrott azoknak a politikusoknak a népszerűsége, akiket Donald Trump támad. Máshol pont azok a szélsőjobboldali populisták kerültek politikailag nehéz helyzetbe, akiknek elvileg örülniük kellene Trump elnökségének. Kelet-Európa azonban speciális helyzetben van, Magyarország meg pláne.
Ezért nem is kérdés: maradnak a szankciók.
Források szerint az észak-koreai katonákat januárban ideiglenesen vissza is kellett vonni a frontvonalról.
Szerinte hamarosan meghal.
Közben Szergej Lavrov azt mondta, Oroszország tárgyal USA-val az Északi Áramlat gázvezetékek újraindításáról Európa felé.
Még mindig ott tartunk, hogy az orosz energiahordozók nélkül Magyarország energiaellátása nem lenne biztonságban.
Technikai kérdésekről egyeztettek Szaúd-Arábiában az amerikaiak külön az oroszokkal, és külön az ukránokkal. Az oroszok az élelmiszeripart és a bankokat büntető szankciók egy részének a feloldását kérik a tengeri tűzszünethez.
Szaúd-Arábiában közben oroszok és amerikaiak tárgyalnak a tűzszünetről.
Tudták, hol parkolnak. A videón megnézheted, hogyan lőtték ki őket a földön.
Lázár a Pride-ot közterületi reklámnak is nevezte, amitől meg kell védeni a gyerekeket.