És kiderült, hogy az ukránok által közzétett videó már több mint hónapja készült. A Fidesz frakcióvezetője a nemzetbiztonsági bizottság ülése után tartott közös sajtótájékoztatót a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) irányításáért felelős államtitkárral.
Ukrajnába feladott csomagokkal akartak robbantani, a német hatóságok szerint a hibrid támadások új szintjéről van szó.
„Villa ügy, zsírleszívás saját TB-re, tokaplasztika, helikopterezés: Mind hazugság” – írja a korábbi vezérkari főnök.
Mindkét kiutasított ukrán diplomatáról úgy tudni, hogy nem túl magas beosztású, nem túl fontos figurák, és azért őket tiltották ki, hogy „ne eszkalálódjon a helyzet”.
Lázár János szerint a zárt ülésen hoznak majd bizonyítékokat az ukrán titkosszolgálati akcióval vádolt Tiszával szemben.
A nemzetközi politika legalább olyan turbulens, mint a Donald Trump beiktatása utáni hetekben, így ideje volt beszélgetni az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről. Többek közt az ukrán–magyar kémbotrányról, a győzelem napi katonai parádéról és a háborúval kapcsolatos amerikai hangnemváltásról is beszélgettünk Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel, és Takács Márk katonai elemzővel.
A Tisza Párt elnöke szerint a rémhírterjesztés és az állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása is megállhatja a helyét annak kapcsán, amit a miniszterelnök mondott.
A miniszterelnök példátlan vádakkal illeti a Tisza Pártot, és nem világos, hogy mire alapozza ezeket.
Úgy tűnik, a magyar kormány nem a visszafogott és higgadt kommunikációt választja ezúttal.
A Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt utasszállító ügyében a szervezet szerint az oroszok nem teljesítették a nemzetközi légi jogból fakadó kötelezettségeiket.
Hétfő van, szabad a Borízű! Első poszt-Gyurcsány és pro-mörcs podcastunk. Hogy lesz így Lajosnak új háza? Winkler Róbert szociológiai mélyfúrásai a Marina part teremgarázsában és Soroksáron. Róóómááánia. Futballhuligánok nélkül hogy akarunk rendszert váltani?
Az ilyen információ az oroszoknak értékes.
Ruszlan Sztefancsuk a „málenkij robot” áldozatainak emlékhelyénél koszorúzott.
Az oroszok azt állítják, végre minden rendben van az elfoglalt területeken, csillog-villog, épül-szépül minden. Ez a nyugodt jólét mégsem érhető el mindenki számára, a helyi lakosok egy része hajléktalanná válik, miközben az intenzív oroszosítás következményeivel is meg kell küzdeniük.
Mert az elmúlt napok eseményei nem teszik lehetővé a jóhiszemű, konstruktív egyeztetést.