Egyre izgalmasabbak a Lázárinfók. A névadót fideszesek szembesítik valódi, napi problémákkal. Ismeretlen terep ez még Lázár Jánosnak is, aki szerint „nem méltányos és nem fair”, hogy Magyarországon 500 ezer embernek 140 ezer forint vagy kevesebb a nyugdíja.
„A középkorú férfit a hatóság a helyzet tisztázását követően még az éjszaka folyamán kitoloncolta Magyarország területéről, tekintettel arra, hogy tevékenysége nagy mértékben veszélyeztette hazánk szuverenitását.”
Egy egykori ukrán diplomatát tartóztattak le, akit illegális hírszerzőként azonosított a magyar elhárítás.
Első poszt-Gyurcsány és pro-mörcs podcastunk. Hogy lesz így Lajosnak új háza? Winkler Róbert szociológiai mélyfúrásai a Marina part teremgarázsában és Soroksáron. Róóómááánia. Futballhuligánok nélkül hogy akarunk rendszert váltani?
Nem azért kell mennie, mert léteznek ezek a fotók, hanem azért, mert nem szólt ezekről az átvilágításakor.
Sokan attól tartanak, hogy Trump kivonul az európai biztonsági rendszerből, ezért egymással szövetkeznek az államok.
Miután a magyar kormány is kiutasított „két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet”.
Mármint azt, hogy „a legnagyobb támogatottsággal rendelkező magyar párt összejátszik az ukrán titkosszolgálattal”.
Az ukrán elhárítás azt állítja, hogy magyar kémhálózatot lepleztek le Ukrajnában. Szijjártó szerint ez magyarellenes propaganda.
Ukrajnáról is tárgyalt Hszi az orosz elnökkel a moszkvai parádé mellett.
Hogy „szembesítsék az igazsággal” az orosz nagykövetet.
Magyarellenes propagandát emleget azzal kapcsolatban, hogy ukrán katonai célpontokat derítettek fel.
Együtt fognak dolgozni a méltányos békéért, és egyeztetik a jövőbeli kapcsolatok ütemtervét is.
A felvetés enyhén szólva is rendkívüli, hiszen Ukrajnában háború zajlik.
Putyin nemrég a második világháborús győzelem 80. évfordulója alkalmából egyoldalúan háromnapos tűzszünetet hirdetett ki.