Irina Fariont az utcán támadták meg, a volt szélsőjobbos képviselő meghalt a kórházba szállítása után.
Terrorizmussal, zsoldostevékenységgel, szélsőséges szervezet létrehozásával, valamint robbantások szervezésével vádolták.
A külügyminiszter szerint Ukrajna belerángatná a NATO-t a háborúba.
Pénteken telefonon beszélhetnek.
Ezt Keir Starmer brit miniszterelnök jelentette be a londoni EPC-csúcs végén.
A tartalmában nincs meglepetés, a lapok által közzétett korábbi információk hitelesek voltak.
Orosz földgáz viszont továbbra is érkezik Európába Ukrajnán keresztül.
„Az Európai Unió meg tudja oldani a problémáit enélkül az egyén nélkül is” – mondta az ukrán elnök.
„Volt, hogy a fiúk tíz napig feküdtek leszakadt végtagokkal” – brutális pusztításról számolnak be a túlélők a feladott Krinkinél.
Annak ellenére, hogy egy várható Trump-elnökség esetén Amerikából sem számíthat az eddig tapasztalt segítségre az oroszok ellen védekező ország.
A kereszténydemokrata ellenzék követel komolyabb támogatást.
A NATO nem kíván közvetlenül részt venni a háborúban.
Majdnem annyian értenek az ukrajnai háborúhoz, mint ahányan a focihoz és a politikához. Katonai szakértő elemzésével mutatjuk be, mire jók az Ukrajnába küldött nyugati fegyverek, és milyen hatással lehetnek a háború menetére.
Épp azután, hogy a NATO jelezte: zavarja, hogy Kína támogatja az Ukrajna elleni orosz hadműveleteket.
Egészen pontosan 2 milliárd eurót.