Ukrajna

Trump szerint háromoldalú tárgyalás lesz Münchenben az orosz-ukrán háborúról

Az oroszok nem kommentálták a bejelentést, az ukránok nem terveznek ilyen találkozót.

Windisch Judit
külföld

A jelek szerint Amerika éppen magára hagyja Európát

Az új amerikai védelmi miniszter bejelentette, hogy az USA már „elsősorban” nem az európai biztonságra összpontosít, így Európának kell átvennie a vezetést Ukrajna védelmében, és a GDP 5 százalékát kell védelemre fordítaniuk. Aztán Trump felhívta Putyint, előbb, mint Zelenszkijt.

Herczeg Márk
hadsereg

Orbán szerint az Európai Uniónak ki kell érdemelnie, hogy tárgyalhasson az ukrajnai békéről

Erővel, jó vezetéssel és okos diplomáciával.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orosz dróntámadás volt a román-ukrán határ közelében, valami be is hatolt a román légtérbe

A román védelmi minisztérium elítélte az oroszok ukrajnai civil infrastruktúra elleni „indokolatlan és a nemzetközi jogot súlyosan sértő” támadásait.

Bódog Bálint
külföld

Szaúd-Arábiában találkozhat Trump és Putyin, de szóba került egy washingtoni és egy moszkvai tárgyalás is

Európa meghatározó országai közben az amerikai állásponttól gyökeresen eltérő közleményt adtak ki Ukrajnáról.

Szily László
külföld

Ukrajnában szankciókat rendeltek el Petro Porosenko volt elnök ellen

„A megrendelő, végrehajtó és aláíró egy: személyesen Zelenszkij” – mondta Porosenko, aki szerint alkotmányellenes, politikailag motivált döntés született.

Herczeg Márk
külföld

Trump: Zelenszkij is, akárcsak Putyin, BÉKÉT akar teremteni

Az amerikai elnök az orosz után az ukrán elnökkel is telefonált.

Herczeg Márk
külföld

Az ukrán biztonsági szolgálat főnöke személyesen vette őrizetbe a terrorellenes központ első emberét

Dmitro Kozjura állítólag orosz kém volt.

Székely Sarolta
külföld

A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a kárpátaljai családok méltányossági kérelmeit elutasító döntéseket

A vitatott közigazgatási döntések semmilyen indokolást nem tartalmaznak.

Herczeg Márk
jog

Irreális cél az oroszok által megszállt területek felszabadítása az amerikai védelmi miniszter szerint

Ukrajna követeléseit illúziónak nevezte, aminek a hajszolása csak meghosszabbítja a háborút.

Székely Sarolta
külföld

A Kreml szerint képtelenség Zelenszkij javaslata a megszállt területek cseréjéről

Soha nem nem fogják megvitatni a területek cseréjének kérdését. Az ukránokat egyszerűen kipaterolják majd Kurszkból.

Székely Sarolta
külföld

Ballisztikus rakétával lőtték Kijevet, egy ember meghalt

Előző nap az ukrán elnök épp arról beszélt, hogy hajlandó lenne átadni bizonyos területeket Oroszországnak más területekért cserébe.

Bódog Bálint
külföld

Az amerikai pénzügyminiszter Ukrajnába utazik, hogy a ritkaföldfém-ásványokról tárgyaljon

Trump korábban azt mondta, ez kell ahhoz, hogy Ukrajna továbbra is az Egyesült Államok támogatását élvezze.

Fődi Kitti
háború

Zelenszkij: Európa nem tudja garantálni Ukrajna biztonságát Amerika nélkül

Az ukrán elnök szerint a biztonsági garanciák Amerika nélkül nem valódi biztonsági garanciák.

Fődi Kitti
háború

Ukrajna „egy napon orosz lehet” Trump szerint

De „az is lehet, hogy nem”, illetve elmondta, hogy az amerikai segélyekért cserébe ritkaföldfémeket akar Ukrajnától.

Mészáros Juli
külföld