37 órás maratoni tárgyalást követően állapodtak meg az Európai Parlamentben. A cél egy olyan jogszabály megalkotása volt, ami a mesterséges intelligenciát emberközpontú fejlődési pályára állítja.
A 9000-ből 1500-at. A világjárvány óta mennek a kisebb-nagyobb leépítések a techszektorban.
A világ egyik leggazdagabb embere egy órán át magyarázta, hogy igazából nem antiszemita, sőt filoszemitának nevezte magát, aztán leolvadt és trágárul kiabálva név szerint felkérdezte Bob Igert, a Disney zsidó vezérigazgatóját.
Egy médiafigyelő csoport bizonyította, hogy antiszemita tartalmak mellett is megjelennek a legnagyobb cégek hirdetései az X-en.
Szerinte félretájékoztatták a hirdetőket arról, hogy náci és antiszemita posztok mellett jelentek meg a reklámok.
Többek között az Apple, az IBM, a Disney és az Európai Bizottság állította le a hirdetéseit az X-en.
A tulajdonos és a vezérigazgató először szóltak közösen a vállalathoz, egy évvel azután, hogy a milliárdos megszerezte az egykori Twittert.
Elon Musk meg sem akarja próbálni, hogy megfeleljen az új EU-s szabályozásnak.
A Twitterből lett X évi 1 dolláros előfizetési díj bevezetését teszteli.
A Hamász terrortámadásáról terjednek kamuhírek az oldalon, ami miatt komoly büntetés is kiszabhat az Európai Bizottság.
A 38 éves Joel Justice Womochilt – akinek menyasszonya volt – 24 rendbeli gyerek szexuális kizsákmányolásával és 10 rendbeli gyerekpornográfia internetes kereskedelmével vádolják.
Később azt állította: az amerikai titkosszolgálatnak dolgozik, és csak a magyar hatóságokat akarta tesztelni.
A világ leggazdagabb embere szerint csak havidíjjal lehet küzdeni a kamuprofilok ellen.
Magyarország 2023-ra egyre inkább tűnik a nyugati világ berozsdált, vagy igazán sose tündökölt konzervatív szereplőinek roncstelepének, ahova jó pénzért hív előadókat az MCC, hogy azok egyetértően bólogassanak a kormányzati politikára.
Öt másodperccel lassabban töltöttek be a nem kedvelt hivatkozások.