A Fehér Ház akarata ellenére posztolt fotót az állami képügynökség az elnök és az orosz külügyminiszter látogatásáról.
Őrjöngve fenyeget erőszakkal közéleti személyeket a rádióban, elvennék tőle a gyerekei felügyeleti jogát.
Az Egyesült Államok nemzeti parkjainak adományozta első három havi fizetését Donald Trump amerikai elnök.
Egy forgalmi dugók miatt aggódó rendőr leplezte le a pontos helyet és időt.
Az amerikai elnök első külföldi útja a G20-as csúcs lesz Némeországban. Itt találkozhat az orosz elnökkel.
Egy hawaii bíró fúrta meg a dolgot. Másodikra sem sikerült.
Kellyanne Conway munkája sem könnyű.
Nehogy azt higgye, hogy szimpla emberi mulasztás történt. Nem. Mint az ég világon minden, nyilván ez is róla szólt.
Trump magyarázná a rettenetes svéd terrorhelyzetre utaló floridai beszédet, de sehogy sem sikerül eltalálni a valóságot. A svédek visszatwittelnek.
Diplomaták és külpolitikai szakértők beszélgettek arról a CEU-n, hogy mit jelent Trump a Visegrádi országok számára. A legrosszabb esetben világháborút.
Hatszáz millió dollárt kell valahogy összeszedni. Már húsz ország beállt a holland kezdeményezés mögé.
Trump két olajvezeték építését indítja újra, cél a Keystone XL és a Dakota Access befejezése, a környezetvédők várható heves tiltakozása ellenére.
Hatalmas a hangulat az Új Világrend bulin.
Trump még ki sem nevezett kormányáról szerényen csak annyit állított, ez lesz „minden idők legintelligensebb” kabinetje.