Tisza

Áder levélben kérte az ukrán és a román elnököt, hogy tegyenek valamit a folyókon érkező szemét ellen

Egyszer már szólt nekik, de akkor nem történt semmi. Idén a Tiszán eddig 2258 köbméternyi szilárd hulladék érkezett.

Czinkóczi Sándor
környezetvédelem

Árvízveszély van a Tiszán a hirtelen lehullott sok eső miatt

A Tisza vízgyűjtő területén és a délkeleti országrészben esett a legtöbb eső az elmúlt két hétben.

Neuberger Eszter
környezet

Feltérképezik a műanyagszennyezést a Tiszában

A program a Tisza forrásánál, Kárpátalján indul, az expedíció résztvevői 2020 őszéig a teljes folyót végighajózzák és közben felméréseket végezzenek.

Herczeg Márk
környezetvédelem

A rendőrök felszólítottak egy férfit Szegeden, hogy jöjjön ki a 2 fokos Tiszából

Emberi történet.

plankog
ÉLET

Felültem a magyar állam legfurcsább befektetésére, egy magyar állami nyaralóhajóra, és végképp nem értek semmit

A hajó isteni, a Tisza-tó nemkülönben, vezetni egy álom, de miért állami feladat a magyar szinten luxusnak számító kalandturizmus megteremtése?

Szily László
gazdaság

Nagyon alacsony a Tisza

Vízálláshelyzet fotókon.

Horváth Bence
ÉLET

Idén is kihalásszák a Tiszába dobott műanyagot, de a Greenpeace nem vesz benne részt

A zöld világszervezet távol marad a kezdeményezéstől, és jó okuk van rá.

Kovács Miklós
környezetvédelem

Három méter vastag szemétsziget úszik a Tiszán

Az árhullám hozta magával a PET-palackokból és uszadékfából összeállt gigantikus szemétszigetet.

Király András
környezetvédelem

Rendőrök vigyázzák a kérészek táncát a Tiszán

A kérészek már csak a Tiszán és egy-két mellékfolyóján, főként a Körösön lelhetők fel.

Horváth Bence
ÁLLAT

Szombat óta már 20 centit apadt a Duna

De a Tisza továbbra is árad.

Czinkóczi Sándor
vízállásjelentés

750 kilométeres szakaszon van árvízkészültség

Budapesten szombaton fog tetőzni a Duna.

Horváth Bence
belföld

Több mint húsz ukrajnai cigicsempész fulladt a Tiszába tavaly

A határszélen sokaknak ez az egyetlen megélhetési forrás, egyre többet kockáztatnak.

Botos Tamás
bűnügy

Ezerszer menőbb lesz az állami nyaralóhajóval veretni a Tiszán, mint bármelyik kokszos motorcsónakkal

Bemutatták a legszürreálisabb, ugyanakkor legrokonszenvesebb állami programhoz megvásárolt hajókat. Vízibusz méretű hajókkal csapathatjuk a Tiszán és a Bodrogon jogsi nélkül, a tetőről vezetve.

Szily László
gazdaság

A kormány 8,6 milliárdot költ a tiszai nyaralóhajó-programra

Biztosan busásan megtérül majd.

Botos Tamás
gazdaság

Horgászok borultak az 5 fokos Tiszába, utolsó pillanatban találtak rájuk

Egyikük már se mozogni, se kommunikálni nem tudott, mikor kiemelték a vízből.

Rényi Pál Dániel
baleset