Ez már a harmadik verekedés, amit a kormányt ellenőrző személy kinevezése váltott ki.
Hongkong fölött egyre erősebb a kínai kontroll, és ez sok lakónak nem tetszik.
Kínai harci repülőgépek a múlt héten is megsértették kétszer a tajvani légteret.
A tajvani kormány szerint távozásra kényszerítették őket.
Az alkotmánybíróság szerint alkotmányellenesen korlátozta a tajvaniak szexuális szabadságát és magánszféráját.
Kína nem ígéri, hogy nem alkalmaznak erőszakot, ha nem úgy lesz minden, ahogy ők akarják.
Caj Jing-ven, az ország elnöke ismét hangsúlyozta, nem kívánnak Kína autonóm tartománya lenni.
Tajvan kormánya nem vehetett részt a ma kezdődött online kongresszuson, pedig lett volna mondanivalója.
Ez a részlet a magyar közleményekből valahogy kimaradt.
Korábban a kínai kommunista kormánypárt blokkolta a tagságukat.
Az egészségügyi világszervezet, akárcsak a világ, nem engedheti meg magának, hogy rosszban legyen Pekinggel. Kit érdekel, ha Tajvanon előbb és jobban tudták?
Máté mesélt nekünk az intézkedésekről, aki éppen házi karanténban ül Tajpejben.
A cellainformációk alapján figyeli a tajvani rendőrség, hogy a házi karanténban élők kimozdulnak-e.
Európából és más fertőzött területekről hurcolják be megint a vírust, épp, mikor már fellélegeztek volna ezek az országok.
Fölényesen nyerte a választást, aminek a fő témája a Kínához fűződő viszony volt.