A képviselőnő akkori munkatársa azt mondta, nem számítottak rá, hogy egy ilyen magas szintű diplomáciai találkozón megtörténhet az ilyesmi.
Éppen a választási kampány idején, ami pont az Orbánnal egy követ fújó Ficónak kedvez.
Zuzana Čaputovának nem tetszik a magyar kormány nemrég hatályba lépett börtönrendelete. Ahogy másoknak sem.
A részben magyar származású Rastislav Káčer volt az, aki a korábban a faszba küldte Orbánt.
A szlovák papot végül bíróság elé küldték, ahol letöltendőt kérnek rá.
Már csak Magyarország függ az orosz üzemanyagkazettáktól a régióban.
Miközben egy csomó "politikai barátját" igen.
A kémfőnök ellen a múlt héten indítottak eljárást maffiacsoport létrehozása, támogatása és működtetése, illetve hivatali jogkörrel való visszaélés miatt.
Több mint két éve folynak a Ficóhoz köthető múlt magas rangú figurái elleni eljárások, amiből a volt miniszterelnök egyáltalán nem jön ki rosszul, sőt, tudatosan vállalt mártírszerepben tetszeleg.
Fico pártja pedig vesztett a támogatottságából.
Roman Alac mellett több magas rangú tisztségviselőt is vád alá helyeztek, köztük a hivatali elődjét, Vladimír Pcolinskyt és a nemzeti biztonsági hatóság igazgatóját, Roman Konecnyt is.
A köztársasági elnök a biztonsági tanács összehívását kezdeményezte emiatt.
Arra persze kényesen ügyel a kormány, hogy ne avatkozzon be senki belügyeibe, de mit lehet tenni, ha le kell leplezni a nagy összeesküvést Amerikától Szlovákiáig.
Mondhatnánk úgy is: elcsépelték, mint a tót búzát.
De hogyan mondják ezt szlovákul? Egyáltalán: mondják bárhogyan is?