20 éve nem végeztek ki olyan sok embert az országban, mint idén. Vannak, akiket olyasmiért ítéltek halálra, amit még gyerekként követtek el.
Ömlenek a fegyverek és a pénz a szíriai polgárháborúba, és ezzel a lendülettel terroristákhoz is. Nem látszik, hogyan lehetne megállítani.
Mert a bíróság szerint megtagadta az iszlámot. Jogi képviselőt sem kaphatott, nem is beszélt vele a bíró.
Ez náluk nagyon nagy dolog: bevételeik 80 százaléka az olajból jön. Eddig soha nem foglalkoztak környezetvédelmi kérdésekkel.
Szinte az összes bibliai nevet betiltották, de nem nyerő a Király és a Herczeg sem.
Abdul Aziz Al-Kasszart megrohanták a rajongói, és még szelfizni is merészeltek vele egy plázában.
Minden feltűnés nélkül, a magángépén akarta kivinni azországból.
Főleg humán tőkével szállunk be.
Németország szerint Európa nem képes minden menekültet befogadni, szükség van az arab országok szolidaritására is.
A venezuelai ellenzék és az ezer korbácsütésre ítélt szaúdi blogger mellett a meggyilkolt Borisz Nyemcov kaphatja meg idén a Szaharov-díjat.
Ali Mohammed al-Nimr 17 éves korában kormányellenes tüntetéseken vett részt.
Családja szerint a rákból felépült férfi nem élné túl a büntetést. A brit kormány közbelépését kérték.
Férfi ügynököket kell bérelniük, akik kampányolhatnak helyettük.
Hogy, hogy nem az orosz elnök teljesen elégedett az oroszok szíriai beavatkozásával, és továbbra is állítja, hogy az az ISIS ellen irányul. Még ha minden jel szerint ez nem is igaz. Klasszik orosz logika.