Negyven gyerek halt meg, órákkal korábban még vidáman nevettek egy iskolai kiránduláson. Az amerikaiak és a szaúdiak vizsgálatot ígérnek.
Legalább 29 gyerek meghalt, helyszíni beszámolók szerint pedig éppen állt a busz, amikor lebombázták.
A nagykövetet is hazaküldték.
Mert a kanadai külügyminisztérium bebörtönzött emberi jogi aktivisták, így a címlapképünkön Michelle Obama és Hillary Clinton társaságában látható Samar Badawi szabadon bocsátását követelte.
Utoljára 1973-ban volt első, a Szovjetunió és Szaúd-Arábia lekörözte. Aztán jött a palaolaj.
Ez nem túl jó hír Iránnak, mert így Trumpnak egyszerűbb lesz beváltania a szankciók visszaállításáról szóló fenyegetéseit.
Percekig vacilláltak egy nem létező büntetőn, se a bíró nem mert dönteni, se a VAR-csapat. Egyiptom-Szaúd-Arábia 1:2.
Éjféltől már nők is vezethetnek Szaúd-Arábiában, Samar el is ment kocsikázni az éjszaka.
Szaúd-Arábia volt az utolsó ország, ahol nem vezethettek a nők. Mostanáig.
Uruguay úgy jutott a 16 közé, hogy Suárez gólján kivül az égvilágon semmi nem történt a Szaúd-Arábia elleni meccsükön.
Nem volt nehéz dolga.
Épp a következő vb-meccsükre utaztak, amikor lángok csaptak fel a motortérből. Senki sem sérült meg.
Könnyebb a világbajnokságra eljutniuk, mint egy otthoni stadionba.
A kapust, a csapatkapitányt és a selejtezők gólgyárosát büntetné meg a szaúdi szövetség. A sportminiszter szerint annak köszönhető az ötgólos vereség, hogy túl sokat keresnek a focistáik.