Egymásnak estek az öbölmenti államok.
Kvázi-kabalisztikus rituálét mutatott be az Egyesült Államok elnöke, az egyiptomi elnök és a szaúdi király.
Októberben a szaúdi hadsereg Mekkától 65 kilométernyire fogott el és hatástalanított egy jemeni rakétát.
Előfordul az ilyesmi.
Az amerikaiak nem erősítették meg, hogy ők állnának az akció mögött.
"Meghalnak a férfiak, akik pszichiátriai betegségeket okoztak nekünk!"
A jelenléte biztosan.
Irán és Szaúd-Arábia megállapodhatott, örülhet többek között a venezuelai és az orosz gazdaság.
Most már tetszik nekik Obama atomalkuja Iránnal.
(???) Nem csak a politikai korrektségnek, hanem a logikának is vége lett.
Lázár János szerint így csúszott ki a kezeik közül.
Legkevesebb 58 ember meghalt.
A négyezer éves jemeni konfliktus egyik legcsúnyább epizódja zajlik. De hiába a lebombázott temetési menetekről és éhező gyerekekről érkező képek, a Nyugat kitart a legtöbb szenvedést okozó szövetségese, Szaúd-Arábia mellett.
A szaúdiak még a becsapódás előtt lelőtték.
Persze az ember nem tagadhatja meg önmagát vezényszóra.