Ezért kimondták rá a fátvát. De Indonéziában is nemzeti fenyegetés lett.
Most nyilvánosságra hozták, és nagyon durva infók vannak benne. Például az is, hogy a szaúdi titkosszolgálat még pénzelhette is a terrortámadást.
A hatóságok hét szaúdi állampolgárt is őrizetbe vettek.
A támadó meghalt, két biztonsági őr megsérült az első hírek szerint.
Az állami befektetési alap látta meg az üzleti lehetőséget a cégben, amelynek így 62,5 milliárd dollárra nőtt a piaci értéke.
Az utódját már ipari miniszternek hívják, ezzel is jelezve, hogy nem lehet csak az olajban bízni.
2030-ra jelentősen növelnék a nem olajalapú bevételeiket, mert érzik, hogy baj van.
Szaúdi-iráni feszültség nehezítette az OPEC csúcsot.
Elszabadul a pokol a piacokon, ha nem blöffölnek.
A túlkapásairól ismert testület ezután nem tartóztathat le senkit.
Valószínűleg a gazdasági segítségért cserébe járt mindez.
Ezért ha rajta múlik, marad a tiltás.
Sokszor felmerült már, de eddig mindig közbe szólt a valóság, 3-4 milliárd dolláros projekt lenne. Most a szaúdi király jelentette be.
Ghaith Pharaont 2008-ban a világ tíz legkeresettebb fehérgalléros bűnözője közé sorolta a Forbes. Kapcsolatban áll az al-Kaida által használt iszlám pénzügyi hálózattal is.
Az állami olajvállalatot pedig tőzsdére viszik.