Az Adni Öröm! adománygyűjtő akciónak köszönhetően az adományod most tényleg kincset ért.
Neked csak pár száz forint, egy rászoruló családnak viszont kincset érhet. Így megtapasztalhatod, hogy adni tényleg öröm.
A SPAR Magyarország minden évben több milliárd forintot fordít arra, hogy a mai kor elvárásainak megfelelő, modern üzleteket építsen, illetve a már meglévő egységeit korszerűsítse.
Az 500 g-os S-BUDGET sertés darált hús ezentúl nem tálcában, hanem védőgázas fóliában kapható az INTERSPAR áruházakban – az új csomagolás 70%-kal kevesebb műanyag felhasználásával készül, mint elődje.
A SPAR Magyarország évről-évre azon dolgozik, hogy vásárlóit minél kellemesebb, modernebb környezetben fogadhassa áruházaiban. Ennek mentén építi új üzleteit, és alakítja át a már meglévőket, minden esztendőben több milliárd forintos saját forrást szánva ezekre a beruházásokra.
A vevők kényelmét és az igényes, a legmodernebb technológiákkal felszerelt környezetben való kiszolgálását tartja szem előtt a SPAR Magyarország, amikor minden évben Budapesten és vidéken is több áruházát felújítja, modernizálja, illetve újakat épít.
A SPAR Magyarország folyamatosan épít üzleteket, s modernizálja a régieket, Budapesten és vidéken is, hogy minél színvonalasabban elégíthesse ki a vevői igényeket. A 15. kerületben most egy volt autószalon helyén nyílt egy kívül-belül modern SPAR szupermarket.
Latin temperamentummal fűszerezett Cabernet sauvignon vagy egy Malbec az Andok oldalából? Ehhez nem kell most Dél-Amerikába utazni, elég csak felmászni a Budavári Palota teraszára.
Nem az a kérdés, hogy mi az a „sabro-mosaic-amarillo komlókombináció”, hanem hogy mikor és hol tudod azonnal megkóstolni!
Aki ilyet vett, vigye vissza, visszaadják az árát.
Az eddig árstopos termékekből összeállított bevásárlókosarunkban az átlagárak 6 százalékkal nőttek hétfőről keddre. Az viszont, aki mindenhol a legolcsóbbat keresi, akár olcsóbban is bevásárolhat. Kiugróan dráguló cukor, beesett liszt-, csökkenő olaj- és tojásárak az árstop utáni első napon.
Spórolás közben pedig még ételt is menthetsz és akár minden napod lehet olyan izgalmas, mint a karácsony, mert sosem tudhatod, mit rejtenek a csomagok. Azon túl, hogy jó minőségű élelmiszereket.
A SPAR még többet csökkent, mint amit a kormányrendelet előír.
A SPAR csoport június 1-től több mint 700 akciós ajánlattal várja vásárlóit, 300 termék árát pedig a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül befagyasztja.
A Spar, az Auchan és a Penny is veszteséges évet zárt, az Aldi nyeresége csökkent. A Tesco és a Lidl mérlege majd csak júliusban derül ki.