A magyar miniszterelnök teljesen nyíltan kampányolt a szélsőjobbos Vox mellett, csakhogy a párt elveszítette a mandátumai harmadát.
Nincs egyértelmű konzervatív győzelem, akár új választás is jöhet Spanyolországban.
Pedro Sánchez miniszterelnök szocialista pártja csak második lett.
Kettőkor még úgy tűnt, hogy sokan mentek el szavazni.
Valószínűleg Pedro Sánchez miniszterelnök baloldali kormánykoalíciójának vereségét hozza a július 23-ai spanyol parlamenti választás. Franco halála óta először kerülhet kormányra szélsőjobboldali párt.
A pénzt a gazdagok megadóztatásával teremtené elő.
„Spanyolországban naponta 437 golfpályát öntöznek”, a golfpályák több vizet fogyasztanak, mint Madrid és Barcelona lakossága együttvéve – közölte az Extinction Rebellion.
A 24 még gombócból is sok, hát még eladott labdából.
Bár a Kogi őslakosok még mindig használják a szent maszkokat, a német kutatók ezt nem javasolják.
Megerősítették elkötelezettségüket a Fidesz és Vox együttműködése mellett.
A festő és regényíró a Friderikusz podcastban többek között arról is beszélt, hogy miért költözött el Magyarországról.
Ezt az önkormányzati választások másnapján jelentette be a szocialista miniszterelnök.
Miután a hét végén a valenciai lelátóról kórusban majmozták Viníciust, a teljes spanyol futballközeg felszólalt a gyökérség ellen. Xavi és Ancelotti egymást dicsérik, és még diplomáciai botrány is kerekedett.
A szünetben bocsánatot kért a bíró a Valladolid edzőjétől. Sokba kerülhet ez a csapatnak.
Hőségriasztás esetén nem dolgoznak a kukások.