Spanyolországban korábban csak az 55 évnél fiatalabbakat oltották ezzel a vakcinával.
A kísérleti koncert előtti gyorsteszt és a kötelező maszk benne volt a jegy árában, akinek pozitív lett a tesztje, visszakapta a jegy árát.
Kutatók szerint emellett a délután végzett testmozgás esetében a koffein hatása erőteljesebb, mint a délelőtti mozgásnál.
A 45 éves férfi ellen 13 elfogatóparancs volt érvényben, 2016-ban kellett volna börtönbe mennie.
Katherine Diaz 22 éves volt.
A lélekvesztőn 52 ember utazott. Négy másik hajót továbbra is keresnek.
"Ez egy olyan ötlet, aminek eljött az ideje" - mondta a kísérletről a 32 órás munkahét gondolatát felvető balos párt, a Más País elnöke, Iñigo Errejón.
A kilenc méter hosszú, kékre festett barkácsbárka tökéletesen alkalmas kábítószercsempészetre.
Egy kerámia edénybe temetett csontváz mellett nemcsak karkötőket és gyűrűket, de egy diadémot is találtak.
És ez már európai trend.
Görögországés és Ciprus után Spanyolország is beállt a sorba.
Azután indult nyomozás, hogy kiderült, a klub cégeket bérelt fel, hogy sározzák be a volt elnök, Bartomeu ellenfeleit. Köztük Lionel Messit vagy Piquét.
A gondozó takarított az állat körül, amikor az rácsapott az ormányával.
A fasiszta vezérnek Melillában, Spanyolország aprócska afrikai enklávéjában állt már csak szobra. De már ott se.
Pablo Haselt még 2018-ban találták bűnösnek tweetjei és dalszövegei miatt, melyekkel az ügyészek szerint a terrorizmust támogatta.