Egy nap alatt 37 halálesetet jelentettek. Bergamóban, ahol megteltek a halottasházak, már csak naponta egyszer harangoznak a halottakért, különben a pap szerint egész nap harangozniuk kéne.
Koronavírusos a Real Madrid egyik kosárlabdázója, a focisták is érintettek lehetnek.
Spanyolországban pedig megbetegedett egy kormánytag, akinek az élettársa is miniszter, ezért az egész kormányt tesztelni fogják. Napközbeni helyzetkép a nagyvilágból.
Megugrott a halálos áldozatok száma is, azt mondják, azért, mert a betegség főleg idősgondozó otthonokban terjed.
Spanyolországban meredeken nő a fertőzöttek száma, a kormány lépett.
A Valencia-Atalanta meccsen tett látogatása után betegedett meg.
Az engedélyt kiadó önkormányzat csak annyit tudott, hogy megemlékezés lesz, de nem gondolták volna, hogy ilyen.
Közben Spanyolország kontinentális területén, Barcelonában is azonosítottak már egy fertőzöttet, egy nemrég Észak-Olaszországból hazatért nőt.
3 napja tart a nyárias idő az Ibériai-félszigeten.
Négy eltűntet is keresnek az áradásokat és földcsuszamlásokat okozó Gloria vihar nyomán.
Az élet már csak ilyen.
A szerb Telegraf szerint Raúl Bravo volt spanyol válogatott labdarúgó küldhetett fegyveres támadót az egykori szerb válogatott Darko Kovacevicra.
És betiltották az erkélyről medencébe ugrálást is.
16 és milliárd forintos büntetést is kapott Jaime Botín.
Egy lakóházra zuhant az egy tonnás darab.