Ezzel tiltakoznak a vasárnapi népszavazás rendőri túlkapásai miatt. Közben taktikai okokból kivárnak a függetlenség kikiáltásával.
Az elnök korábban megfogadta, sikeres választás esetén 48 órán belül deklarálja Katalónia függetlenséget Spanyolországtól.
Carles Puigdemont szerint Katalónia kiérdemelte a függetlenséget.
Mariano Rajoy szerinte a hatóságok teljesítették a feladatukat. A katalán kormány szerint 761 sérültje van már az összecsapásoknak.
Közben sorra jönnek a videók arról, ahogy rohamrendőrök erőszakoskodnak a szavazókkal. A spanyol miniszterelnök-helyettes szerint „arányosan cselekedtek”.
Pedig a rendőrök gumilövedéket is bevetettek, és békésnek tűnő tüntetőket is vertek. Ennek ellenére a szavazókörök többségében elindult a szavazás Katalónia függetlenségéről.
A spanyol hatóságok a szavazóhelyiségek lezárásával akadályoznák a népszavazást, ezért már az éjjel függetlenségpártiak szállták meg az iskolákat, ahol majd szavazni lehet.
Vasárnap Katalónia megpróbál szavazni a függetlenségéről egy olyan népszavazáson, amit a spanyol állam törvényellenesnek minősített. Az ide vezető útról, a következményekről és az európai hatásról beszéltünk a legfontosabb spanyol lap volt főszerkesztőjével.
És kiiktatták a szavazatszámláló rendszert is. Madrid mindent bevet, hogy ne lehessen megtartani a függetlenségi népszavazást.
Azt az appot is letiltatták, ami segített volna megtalálni a szavazóhelyiségeket.
Csak a bankja hiszi el neki, hogy él, mert fizet.
A katalán rendőrök viszont nem engedelmeskednek.
A katalánok átrajzolnák a kontinens térképét, de ez a spanyol jogállam keretein belül lehetetlen. Mi történik, ha egy demokrácia nem engedi állampolgárainak, hogy szabadon dönthessenek a jövőjükről? És ha egy demokrácia polgárai fütyülnek a törvényekre?
A madridi kormány illegálisnak tartja a szavazást.
De ravaszul azt nem jelentjük ki, hogy pontosan melyik népről van szó.