Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt állítja, hogy a legnagyobb ukrán oligarcha egymilliárd dollárt költene a megbuktatására, akit ebben Oroszország is támogat.
A hadsereg visszahelyezte hivatalába a miniszterelnököt, akit októberben még fogságba ejtett.
Korábban a hadsereggel szemben kritikus lapnál dolgozott, ez pedig problémát jelent egy olyan országban, ahol néhány hónapja puccsal vette át a hatalmat a hadsereg.
Az Egyesült Államok is felfüggesztette a segélyezést.
Szudán tájékoztatási minisztériuma szerint katonai puccs történt.
Puccs zajlik.
A tunéziai elnök tagadja, hogy puccs történt volna, de nem nevezett ki új miniszterelnököt.
Guinea a világ második legnagyobb bauxittermelője.
A zendülők Mamady Doumbouya ezredes vezetésével valószínűleg elfogták a 83 éves elnököt.
Két és fél évig maradhat hatalmon a hadsereg, korábban egy évről volt szó.
Elítélték a királyi család egyik tagját is.
A Nobel-békedíjas politikus és emberi jogi harcos ma 76 éves.
A katonai juntának valószínűleg nem tetszik, hogy nem tudják kontrollálni az országból a nemzetközi sajtóba kikerülő híreket.
A mianmari politikus ellen a puccsista katonai junta emelt vádat.
22 év után lenne új vezetője az országnak, de nem megy zökkenőmentesen a hatalomátadás.