Egy hónappal a puccs után a mianmari politikus videókapcsolaton keresztül kellett bíróság elé álljon.
Éles lőszerrel oszlatták a tüntetőket, többen meghaltak, rengetegen megsértültek.
Reggeltől fogva nagy erőkkel vonult fel a karhatalom, mégis százezrek mentek az utcára.
A hadsereg főtisztjei lemondásra szólították fel a kormányfőt, mire ő leváltotta a vezérkari főnököt.
Éles tölténnyel találták el. Folytatódik a puccs miatt kezdődött tüntetéssorozat.
A bejelentést a Facebookon is élőzték, annak ellenére, hogy a Facebookot letiltották az országban.
A hadsereg így próbálja leverni a tüntetéseket.
Az amerikai nagykövetség figyelmeztetést adott ki az amerikai állampolgároknak, hogy húzódjanak biztonságba.
Befagyasztják a burmai kormány közel egymilliárd dolláros amerikai vagyonát, de igyekeznek a szankciókkal nem ártani a burmai embereknek.
A tilalom ellenére negyedik napja több ezren tüntetnek a katonaság hatalomátvétele ellen Mianmarban.
A puccsot végrehajtó katonaság kemény fellépést ígért a tüntetőkkel szemben.
A katonai hatalomátvétel ellen tiltakozók országos sztrájkot hirdettek, közben már vízágyúval oszlatták a tömeget.
Így reagáltak a tábornokok arra, hogy több ezren tüntettek a katonai diktatúra ellen a fővárosban.
A közösségi oldalon túl sok kritika érte a katonai puccsot.
Lábasokkal a tankok ellen. De legalább jól hangzik.