Radosław Sikorski szerint az orosz elnök másik útvonalat választ majd, ha tényleg Budapestre repül.
A bolgár, szerb légtéren keresztül jöhet az orosz elnök.
A magyar miniszterelnök október 23-át fogja ünnepelni, így az EU-s vezetők akár még közös megegyezésre is juthatnak.
Oroszország közölte, hogy a tervezett budapesti csúcson Ukrajnával kapcsolatos békerendezési lehetőségeket, valamint Moszkva és Washington kétoldalú kapcsolatainak javítását szeretnék megvitatni.
Már ha meghívják egyáltalán.
Egy friss háttéranyag teljesen szembe megy a kormány eddig hirdetett álláspontjával. A minisztérium tervezete szerint változtatni kell azon, hogy Oroszországból jön az olaj, a gáz nagy része, és Paks is csak orosz üzemanyaggal tud működni.
Ugyanaz lesz, mint Alaszkában: Putyin időt nyer, mert sikeresen tudja befolyásolni az amerikai elnököt, írja az Oroszország-szakértő.
Cserébe Herszon és Zaporizzsja régiókban hajlandó lenne elfoglalt területeket feladni.
A helyi kormányzó szerint nem ukrán támadás okozta a halálos áldozatokkal járó katasztrófát.
Trump kinyilatkoztatta, hogy mindkét háborús félnek meg kell állnia ott, ahol van. Ezzel Zelenszkij is egyetért.
A lőszeren látható koreai jelek alapján 2000-ben gyárthatták azt.
„Nyilvánvaló, hogy ha nem lett volna ilyen professzionális a biztonsági szolgálat, Putyin gyilkosai már rég megöltek volna” - mondta Vlagyimir Oszecskin.
Ez a párbeszéd zajlott le egy újságíró és a Fehér Ház kommunikációs vezetői között. Kétszer is.
Most úgy tűnik, a háború befejezésére különösebb hajlandóságot nem mutató orosz elnök nemhogy Tomahawk rakétákat nem kap a nyakába, hanem Budapesten találkozhat az amerikai elnökkel, minden bizonnyal ismét fanfárok között. Összeszedtük, hogy jutottak el idáig Trump beiktatása óta az orosz-amerikai-ukrán kapcsolatok.
Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai szakértővel közösen tartottunk élő podcastfelvételt, ahol Franciaországtól Kínáig beszélgettünk a nemzetközi politika aktualitásairól, az európai társadalmak mentális felkészültségéről, orosz-kínai egyesülés utáni disztópikus regényekről, csilliókba kerülő rakétákról, és a 65 feletti férfiak háború iránti rajongásáról.