Oroszország

Csaknem három év börtönre ítéltek egy 19 éves orosz aktivistát, aki versekkel és graffitivel tiltakozott az ukrán háború ellen

Az aktivista nem ismerte el bűnösségét.

Fődi Kitti
külföld

Marco Rubio: Ha napokon belül nem lesz egyértelmű előrelépés, Trump befejezheti az ukrajnai békemisszióját

Az amerikai külügyminiszter szerint más fontos dolgok is történnek a világban.

Molnár Kristóf
külföld

Zelenszkij szerint Kína fegyverekkel segíti Oroszországot

Kínai szakemberek pedig bizonyos fegyverek oroszországi gyártásában is részt vesznek.

Molnár Kristóf
háború

Zelenszkij arra kéri Amerikát és Európát, hogy vegyék rá a tűzszünetre Oroszországot

Macron elnök meghívására az amerikai külügyminiszter, illetve ukrán, német és brit delegációk tárgyalnak békéről és háborúról. Kijev közben azzal vádolja Kínát, hogy tüzérségi fegyvereket és lőport szállít Moszkvának.

Urfi Péter
külföld

Kiakadt az orosz külügy, amiért az észtek lefoglaltak egy orosz olajat szállító „árnyékhajót”

A nemzetközi szankciók kijátszására és szabotázsakciókra zavaros hátterű hajókat használ Oroszország. Az Észteknek elegük lett ebből.

Kaufmann Balázs
külföld

Dnyipro városközpontját érte dróntámadás, hárman meghaltak, legalább harmincan megsérültek

Az egyik áldozat egy gyermek. Legalább 15 lakóépület, egy diákszálló, egy oktatási intézmény és egy élelmiszer-feldolgozó üzem is megrongálódott.

Kaufmann Balázs
külföld

Marco Rubio és Donald Trump ukrajnai különmegbízottja Párizsban tárgyalnak európai vezetőkkel a háború befejezéséről

Ez lesz az utóbbi hónapok legmagasabb szintű transzatlanti egyeztetése a háború ügyében.

Kaufmann Balázs
külföld

Letartóztatták a kurszki kormányzót, elsikkaszthatta a háborúra szánt rubeleket

Kurszkba tavaly augusztusban tört be az ukrán hadsereg, az oroszok most őrizetbe vették a tartomány akkori vezetőit.

Kolozsi Ádám
külföld

Összezavarodott a Fidesz, röhögtek a skinheadek

Rogán lekerült az amerikai szankciós listáról, újra volt hídfoglalás, Matolcsy György fia pedig az Állami Számvevőszékkel vitatkozik. Itt a 444 napindító hírlevele.

Bódog Bálint
reggel 4

Öt és fél év börtönre ítéltek több újságírót Oroszországban, mert együttműködtek egy Navalnij által alapított szervezettel

Anyagokat készítettek Navalnij Korrupcióellenes Alapítványának YouTube-csatornájához. A szervezet betiltották Oroszországban.

Jelinek Anna
külföld

Bloomberg: Az USA blokkolta a G7 nyilatkozatát, ami elítélte volna a Szumi elleni orosz rakétacsapást

Nehogy a 35 embert meggyilkoló és 119-et megsebesítő támadás elítélése megzavarja a béketörekvéseket.

Herczeg Márk
háború

Az ukrán erők csapást mértek arra az orosz egységre, ami a rakétákat lőtte Szumira

„Minden orosz katonai egységet, alegységet és katonát, akik békés ukrán városokat és civileket lőnek, azonosítani fogunk, és biztosan elnyerik méltó büntetésüket” – közölte az ukrán vezérkar.

Herczeg Márk
háború

Az ukrán hadsereg visszavette az ellenőrzést a Donyeck megyei Dnyiproenerhija fölött

Szerhij Najev altábornagy szerint amióta két hónapja irányítja a taktikai csoportot, sikerült 20 százalékkal csökkenteni az emberveszteséget és javítani a taktikai helyzetet két kulcsfontosságú irányban.

Herczeg Márk
háború

Nem az a kérdés, hogy csökkentik-e az Európában állomásozó amerikai katonák számát, hanem az, hogy mikor és mennyivel

Az sem világos, hogy az európai országokkal fognak-e egyeztetni az ügyről az amerikaiak előzetesen, vagy majd mindenki megtudja a sajtóból, hogy hogyan döntöttek.

Takács Lili
külföld

Trump Zelenszkijt is hibáztatta az orosz-ukrán háborúért

„Nem kezdesz háborút valaki ellen, aki hússzor akkora, mint te” – mondta az amerikai elnök.

Benics Márk
külföld