Oroszország

Robert Fico megerősítette, hogy ott lesz a Győzelem napi parádén Moszkvában

Az sem zavarná, ha az európai vezetők közül egyedül venne részt az ünnepségen.

Botos Tamás
külföld

Történelmi döntés a román elnökválasztás érvénytelenítése, az első fordulót behúzó Georgescu szerint államcsíny volt

A román politikai élet labirintusában könnyű elveszni, főleg a nagyon turbulenssé váló választási időszakban. Ezért összefoglaltuk, mit lehet tudni az elnökválasztás eredményeinek érvénytelenítéséről, és az ennek nyomán kialakult jogi és alkotmányos válságról.

Takács Lili
külföld

Rohamosan haladnak Damaszkusz felé a szír lázadók, már Erdogan is Aszad hatalmának megdöntéséről beszél

Homsz kapujában az iszlamisták, drónokkal lövik a damaszkuszi hatalmi negyedet. Szombaton Szíria sorsa a tét a török-orosz-iráni tárgyalásokon.

Kolozsi Ádám
külföld

Tucker Carlson most Lavrovnak kérdezett alá Moszkvában, aki cserébe Trumpnak bókolt

Szó nélkül hagyta, hogy az orosz külügyminiszter megkérdőjelezte Bucsát, a novicsokos merényleteket és Navalnij megmérgezését.

Kolozsi Ádám
külföld

A Budapest-Berlin fapados járaton is dolgozott az oroszoknak kémkedő csapat, akiket évek munkájával lepleztek le a britek

Szép nőkkel próbáltak meg orosz érdekeket sértő tényfeltáró újságírókat behálózni, orosz és kazah emigránsokat figyeltek meg, Európában gyakorlatozó ukrán katonák mobilját akarták feltörni. Londonban elkezdődött egy oroszoknak dolgozó öt fős kémhálózat büntetőpere.

Rovó Attila
külföld

30 országban jelen lévő óriás pénzmosó hálózatot lepleztek le, ami a gazdag oroszoknak segített elkerülni a szankciókat

Az egyik kulcsfigura az oroszországi születésű ukrán állampolgár, George Rossi.

Szily László
bűnügy

Egy orosz hajó jelzőrakétával lőtt a német hadsereg helikopterére

A német külügyminiszter fokozottabb megfigyelést jelentett be a Balti-tengeren.

Székely Sarolta
külföld

Hivatalosan is mentességet kért Magyarország a Gazprombank elleni szankciók alól

Szijjártó Péter szerint azért kérjük, mert a kivétel egy létező gyakorlat.

Székely Sarolta
gazdaság

Egy Instagram-modell segíthetett megkerülni az orosz szankciókat egy brit hadiipari cégnek

Most egy kirgiz Tiktok-influenszer ügye vet fel kérdéseket az Oroszország elleni szankciók hatékonyságával kapcsolatban: a huszonöt éves Valerija Bajgascsina posztjaiból a világon semmi sem utal arra, hogy illegális haditechnikával kereskedne. Pedig de.

Solti Hanna
életmód

Bíróság elé került egy sándorfalvi férfi, aki a szankciókat kijátszva Oroszországból próbált meg alkatrészeket rendelni

Az áru eredetét belarusz közvetítéssel próbálta eltitkolni.

Fődi Kitti
bűnügy

Tucker Carlson Szergej Lavrovval interjúzott Moszkvában

Kell valaki, aki tegyen róla, hogy ne következzen be egy nukleáris holokauszt.

Fődi Kitti
külföld

„Elengedhetetlen, hogy Ukrajna még több katonai segélyt kapjon” a NATO-főtitkár szerint

Rutte szerint a szövetséges országok legfontosabb feladata jelenleg annak biztosítása, hogy Ukrajna az erő pozíciójából kezdhessen béketárgyalásokat, amikor erre elérkezettnek látja az időt.

Jelinek Anna
külföld

„Nemcsak a fejünk van kint a vízből, hanem elképesztő kéz- és lábtempóval úszunk előrefelé”

Szijjártó Péter egyenesen Moszkvából érkezett Pécsre, hogy megnyugtassa az embereket, jövőre tényleg gazdasági növekedés lesz. A miniszter a fideszes fórumon beszélt a kétszínű Nyugatról és a leszakadó Délnyugat-Magyarországról is, miközben Magyar Péternek is odaszúrt egyet.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Szíriában újrakezdődhet a polgárháború

Egy iszlamista milícia kihasználta Irán és Oroszország pillanatnyi gyengeségét, és elfoglalta Aleppót, az ország második legnagyobb városát. Ezzel ismét fellángolt az évek óta befagyottnak tűnő polgárháború. Egymással is vetélkedő fegyveres csoportok állnak szemben a vegyi fegyverek bevetésétől sem félő diktátorral, Bassár el-Aszaddal.

Bede Márton
külföld

A Nemzetközi Büntetőbíróság elnöke szerint az esetleges amerikai szankciók és az orosz körözések a személyzet tagjai ellen az ICC „létét veszélyeztetik”

Tomoko Akane nem nevezte meg Oroszországot vagy az USA-t, de az ENSZ BT állandó tagjaira utalt.

Herczeg Márk
jog