Nem a diplomáciai státusuknak megfelelően viselkedtek, vagyis vélhetően kémkedtek.
Egy új tankönyv arra biztatja a diákokat, hogy csatlakozzanak a hadsereghez, még a jelentkezéshez szükséges dokumentumokat is felsorolja.
Leonyid Volkov szerint ez egyfajta gengszeri üdvözlet volt Putyintól.
A szabadcsapatok a belgorodi és a kurszki régiókba akartak betörni.
De nem gondolja, hogy a helyzet odáig eszkalálódna.
Leonyid Volkovot Oroszországban azért körözik, mert ő volt az Alekszej Navalnij letartóztatása utáni tüntetések főszervezője.
2020-ben volt utoljára változás a kormány összetételében.
A fedélzeten a személyzet nyolc tagja és hét utas tartózkodott. Valószínűleg mind meghaltak.
Az oroszok szerint viszont az ukránok indítottak támadást Belgorod és a Kurszki terület határmenti térségében.
A történelemhajlítás, ami szerint „Hruscsov jogtalanul adta Ukrajnának” a félszigetet, tíz éve kapott új lendületet Oroszországban. Ez a megszállás egyik indoka, és immár hivatalos állami álláspont is lehet.
Masszív támadások érték többek között a miniszterelnöki hivatalt és a francia polgári légiközlekedési hatóságot.
Washington számításai szerint a részvételi arány így elért csökkenése okot ad majd a Nyugatnak arra, hogy megkérdőjelezze a választás eredményét – írja az SZVR, sorolva, hogy nyugat-európai vezetők sokkal kisebb felhatalmazást kaptak Putyinnál.
Kína két, irányított rakéták kilövésére alkalmas hadihajót és egy szállítóhajót küld a „Tengeri Biztonsági Övezet-2024” fedőnevű gyakorlatra.
Mihail Svidkoj azt mondta, hasonló a helyzet Szerbiával és a boszniai Szerb Köztársasággal is.
A Szlava Ukraini! Oroszországban fasiszta jelszónak számít.