Az államfők a normandiai partraszállás nyolcvanadik évfordulóján egy 225 millió dolláros ukrajnai fegyverszállítmányról tárgyalhatnak.
Magyarország külügyminisztere Putyin ukrajnai inváziója óta 8. alkalommal utazott Oroszországba, jegyezte meg az amerikai nagykövet.
Remélhetőleg Moszkvában nem veszik nagyon zokon, hogy a Fidesz ennyire kőkemény békepárti állásponton van.
A zimbabwei, közép-afrika, a bolíviai elnök és Milorad Dodik van ott a Szentpétervári Fórumon, ahol kiderült, hogy a szankciók csak jót tettek Oroszországnak, Putyin ősei pedig tveri parasztok voltak.
Szijjártó Oroszországban jelentette be, hogy elmegy a svájci békecsúcsra.
Az áldozatok történeteinek felolvasásával a bíróság szerint megsértette az orosz hadsereget.
Az orosz elnök arra is figyelmeztetett, hogy Oroszország fegyvereket szállíthat más országoknak a Nyugat elleni támadáshoz.
A miniszter szerint „ha nem tudjuk nyitva tartani a kommunikációs csatornákat, akkor feladjuk a béke reményét is”. A 444 épp az elmúlt hetekben mutatta be, hogy ezek a bizonyos kommunikációs csatornák mennyire nyitva vannak tartva.
A férfi végül pénzbüntetéssel megúszta az esetet.
Hogy megfeleljen az orosz törvényeknek.
A mezőről hirtelen felhajtott az útra, megölte a hazafelé tartó teherautósofőrt, majd megpróbált elmenekülni.
Szergej Lavrov szerint a franciák már meg is érkeztek Ukrajnába.
Az Egyesült Államok azt tanácsolja amerikai–ukrán kettős állampolgárainak, hogy ne utazzanak az országba.
60 év után függetlenednek a Barátság kőolajvezetéktől.
Nem tetszik nekik, hogy az oroszok balti kikötőkön keresztül importálják a fegyvergyártáshoz szükséges ércet.