Ez a jel az általánosan elfogadott és elterjedt értelmezésben azt jelenti, hogy „jó”, állapította meg ítéletében rosztovi bíróság.
Ukrajna felszólította a helyieket, hogy ne szavazzanak az álválasztásokon.
17 embert tartóztattak le, a gyanúsítottak akár halálbüntetést is kaphatnak.
A videófelvételek arra utalnak, hogy az ukránok által ellenőrzött területek felől érkezhetett.
Parancsba adta, hogy AI-vonalon vegyék fel a versenyt a Nyugattal.
Minden egyebet a kijevi vezetés nemzetközi partnerei segítenek finanszírozni – mondta Szerhij Marcsenko.
Egy ember megsérült és több autó is megrongálódott.
„Közvetlen határunk van Kalinyingráddal és Fehéroroszországgal. Ez már nem a hidegháború 2.0” – mondta Rajmund Andrzejczak.
A támadás több áldozatot követelt, mint a júniusi kramatorszki, Zelenszkij elnök szerint nőhet is a számuk.
Vlagyimir Putyin és Mohamed bin Szalmán telefonon egyeztettek szerdán.
Az ellen nem véd!
Kijevet és a dunai ukrán kikötőt is támadták drónokkal és rakétákkal.
Tavaly 1172-en sebesültek meg a kazettás bombáktól, közülük 353 ember meg is halt.
Mert az orosz és fehérorosz sportolók felfüggesztése sértené az emberi jogokat és az Olimpiai Chartát.
Az orosz tábornok egy időben az Ukrajnában harcoló orosz csapatok, majd a légierő főparancsnoka is volt, de a két hete repülőjében felrobbant Jevgenyij Prigozsin júniusi puccsa után kegyvesztett lett.